A tárcavezető bejelentette, hogy az elektromos egyik legfontosabb alapegységének gyártásában piacvezető Xinzhi úgy döntött, hogy a következő üzemét hazánkban építi fel. Az ötvenmilliárd forint értékű beruházás csaknem kilencszáz új munkahelyet teremt Hatvanban.
Szijjártó Péter rámutatott arra is, hogy a gyártás mellett komoly kutatás-fejlesztési tevékenységet is folytat a kínai cég Magyarországon, ezért harminc magasan képzett mérnököt is felvesznek.
Mint mondta, az elektromos autóipar még a fejlődésének korai stádiumában jár, ezért most igazán nagy szerepe van a kutatásnak és a fejlesztésnek.
A miniszter azt is leszögezte, hogy az utóbbi években sokat romlott Európai biztonsága és gazdasági versenyképessége, ezt a lejtmenetet pedig meglátása szerint a leginkább az tudná megállítani, ha a kontinens erősítené a szerepét az elektromos autóipar átállásban, és ezt a lehetőséget nem másoknak adná át.
„Magyarország élen jár ebben a folyamatban, hiszen Magyarország a globális autóipari megújulás egyik fellegvára és éllovasa" - szögezte le.
Kitart a válság, rázós évek jönnek, és csak aztán a fellendülés
Kátyúba szorult a német autóipar, ami az európai partnerpiacok, így Magyarország teljesítményét is befolyásolta. A szektor 2025-ben még rázós úton halad, de jövőre már van remény, hogy újra versenyképes legyen fő nyugati partnerünk autógyártása – jósolják az iparági szakértők.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Váratlan fordulat történt a Malév-csőd ügyében - milliárdok érkezhetnek
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Remeghetünk 2026 miatt? A kétszámjegyű drágulás éve rúghatja ránk az ajtót jövőre
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Útra keltek a fuvarozók: elesett a pálya a több ezresre bővülő tüntetés miatt, Lázár tárcája továbbra is értetlenül áll
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából
A fél ország újratervezett, irdatlan mennyiségben mozdultak meg állampapírpénzek