A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) 2025 tavaszán részt vesz a Nemzetközi Fogyasztóvédelmi Jogérvényesítési Hálózat (International Consumer Protection and Enforcement Network; ICPEN) által koordinált, a mobil és online játékok összehangolt ellenőrzését célzó nemzetközi akcióban.
A nemzetközi kampány célja, hogy a részt vevő hatóságok átfogó képet kapjanak a mobil- és online játékok piacán jelen lévő, fogyasztóvédelmi szempontból aggályosnak minősülő gyakorlatokról, és hatékonyabbá tegyék saját vizsgálataikat.
A videójáték-ipar napjaink egyik legdinamikusabban növekvő szektora, ennek globális piaca meghaladja a 217 milliárd amerikai dollárt. Ezzel párhuzamosan azonban több olyan üzleti gyakorlat is kialakult, amely potenciálisan sértheti a fogyasztókat, főként a kiskorúak érdekeit.
A családok védelme kiemelt feladata az NKFH-nak, és a nemzetközi akcióban való részvétel teljesen összhangban van a hatóság idei ellenőrzési és vizsgálati programjában meghatározott – Videójáték fogyasztóvédelmi szempontú ellenőrzése – című témavizsgálattal
– mondta el Német-Weingartner Lilla, az NKFH elnöke.
Hozzátette, a gyermekeket is érintő vizsgálatok célja a családok hatékonyabb védelme, illetve a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok visszaszorítása.
A hatóság vizsgálni fogja a véletlenszerű jutalmakat kínáló fizetési rendszerek átláthatóságát, a játékokon belüli vásárlások feltételeit, az eladások ösztönzését szolgáló manipulációs technikákat, valamint a gyermekek számára félrevezető reklámokat és mechanizmusokat, illetve a játékokat népszerűsítő tartalomkészítők felelősségét.
A gyártók körmére néz a hatóság: energiacímkéket vesznek górcső alá
Átfogó piacfelügyeleti ellenőrzést tart az energiacímkézés terén a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) és a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok. A vizsgálatok a hagyományos és az online forgalomra egyaránt kitérnek.Bővebben>>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
A Závecz pontos számokkal jött elő, ennyivel nőtt a Fidesz tábora
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció
Orbán Viktor: Akinek ereje van, cselekszik, akinek nincs az beszél