A Joker történetének eddigi legmagasabb összegét kínálja a játékosoknak a szombati sorsoláson, a tét 390 millió forint – adta hírül szerdai közleményében a Szerencsejáték Zrt.
A lottótársaság azt is jelezte, a hétvégi sorsoláson az Ötöslottón ennél is szebb pénzösszeget érhet a telitalálat.
Mint írták, a Joker önmagában nem játszható, csak kiegészítésként, ez azonban mit sem von le népszerűségéből. Ez az Ötöslottó, a Hatoslottó, a Skandináv lottó, az Eurojackpot, a Kenó, a Napi Mázli és a Luxor mellé kínált játék, mely 1993-ban debütált hazánkban. A 6 számjegy kisorsolása minden szombaton, az Ötöslottó sorsolásával párhuzamosan történik. Mostanáig a Jokeren elért legnagyobb nyeremény 386 751 950 forint volt még 2017-ben, a 18. játékhéten.
A szombati húzáson immár 390 millió forint a tét.
Emlékeztettek, a Joker nyereménye a rekordösszeg miatt különleges, ennél azonban egy nagyságrenddel nagyobb nyereményért is izgulhatnak ezen a héten a hagyományos lottójátékokat kedvelő szerencsevadászok. Az Ötöslottó ismét halmozódik, 14. hete nincs telitalálat, aminek köszönhetően
már 2,9 milliárd forintra duzzadt a játék főnyereménye.
Az elmúlt időszakban 364 négytalálatos szelvény született, ezek a nyertesek összesen 9,5 milliárd forintot vihettek haza. Érdekesség, hogy a legutóbbi jackpot óta két olyan sorsolás is volt, amikor a négyes találat több mint 3 millió forintot ért – ismertették.
Arra is kitértek, a kedvenc számok megjátszhatók a Szerencsejáték Zrt. megújult Okoslottó alkalmazásában is. Az applikációban lehetőség van a kedvenc számok eltárolására, a mobiltelefon megrázásával pedig akár véletlenszerűen generált számokat is megjátszhatnak a játékosok. Az alkalmazás további előnye, hogy minden nyeremény esetén üzenetet küld a felhasználónak – jelezte az állami társaság.
Gyarapodnak: több mint 7 ezer milliomost és 4 milliárdost termelt ki 2024
Csak az Ötöslottó keretében hárman is bezsebelték tavaly a főnyereményt, a Hatoslottón pedig heten nyerték el a telitalálatot. Akadt, aki tippmixes játékán a tétje 15 ezerszeresére tett szert. Részletek.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Pusztító parazita terjed Európában: átszúrja a bőrt, és megtámadja a létfontosságú szerveket

Példátlan, ami Tihanyban történt, ezt Orbán Viktor sem hagyta szó nélkül

Megtörtént a baj, hazánk komoly európai pozíciót vesztett, de ez még csak a kezdet

Veszélyben vannak az androidosok, azonnal törölniük kell néhány alkalmazást

Készülődik az újabb Békemenet? Magyar Péterbe keményen beleszállt Bencsik András

Az apokalipszis előtt lesz még egy békés nyarunk? Európa beleremeghet Putyin döngő lépteibe?

Kilőttek a lakásárak, drágultak a hitelek
Visszaléphetett az első számú esélyes? Így választhatták meg a pápát

Napokon belül megkezdi a fehérek betelepítését Donald Trump
