Döntött a kormány a sporttao-támogatások ügyében: az 50 milliárdos összeg elegendő az infrastrukturális beruházásokra, de a működésre nem, ezért a keretet 125 milliárd forintra emelik - jelentette be Gulyás Gergely a kormányinfón. A Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta: Orbán Viktor kormányfő találkozott a hat érintett látványsport-szövetség elnökével.
A kormány még decemberben jelentette be, hogy nem haladhatja meg az 50 milliárd forintot a 2019/2020-as támogatási időszakban a látványcsapatsportok taotámogatása. Ez azt jelentette, hogy a kormány tízmilliárdokkal vágja vissza a futballra, jégkorongra, kézilabdára, kosárlabdára, röplabdára és vízilabdára költött közvetett állami támogatás éves keretét. A 2018-as adatok még nem ismertek, de 2017-ben 93,6, 2016-ban 113,2 milliárd forinttal gazdagodtak e forrásból az említett sportágak. Ráadásul a keretösszeg a lehetséges maximumot jelzi, amit szinte biztosan nem érnek el a végleges kiadások.
A kormány döntött arról is, hogy a Corvinus Egyetem PPP-hitelprogrammal létesült épületét kiváltja, ez 24 milliárdos kiadást jelent. Gulyás Gergely miniszter szerint a jövőben olyan fejlesztések lesznek, amelyeknél a meglévő vagyon garantálja a fejlesztést. Idén július elsejétől a Budapesti Corvinus Egyetem működtetését egy állami alapítású alapítvány veszi át, így közfenntartású egyetem lesz. Emiatt a fenntartói jogok az Innovációs és Technológiai Minisztériumhoz kerülnek.
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót