Idén májusban év/év alapon, kiigazítatlanul és munkanapokkal kiigazítva is hirtelen 2,1 százalékkal csökkent a magyar ipar termelése az év eleji mínuszok és az áprilisi lendület után − derül ki a KSH most publikált előzetes adataiból. Áprilishoz képest az egyhavi teljesítmény is némi csökkenést (-1,3 százalék) mutatott. Így az idén az eddigi öt hónapból csupán egyben, áprilisban volt pluszban az év/év mutató, így nem meglepő, hogy január-májusban az ágazat termelése még mindig 1,3 százalékos mínuszban 2012 azonos időszakához képest.

A konjunktúrafelmérések alapján úgy tűnik, hogy a kilátások lassan, de javulnak, kérdés, hogy ez mikor viszi pluszba az év/év mutatókat. A feldolgozóipari várakozásokat aggregáló beszerzésimenedzser-index (bmi) január-áprilisban meghaladta a stagnálást jelző ötvenes szintet, majd májusban alákerült, de júniusban 50,8 pontra javított. A GKI Zrt. konjunktúraindexe az áprilisi jelentős romlás után májusban kétéves csúcsára ugrott, majd júniusban tovább javult, ezzel folytatódott a 2012 őszétől tapasztalható emelkedés. Az üzleti várakozások utoljára egy évvel ezelőtt, a fogyasztóiak több mint két éve voltak ilyen kedvezőek.

A Reuters legutóbbi, júniusi konszenzusa szerint is némi élénkülésben bízhat az ágazat: az elemzők 2013 egészére 1,8, 2014-re pedig 4,4 százalékos bővülést várnak. A Kopint-Tárki Zrt. tavaszi konjunktúratesztje alapján több mint kétéves zuhanás után újra javultak a feldolgozóipari cégek kilátásai, ráadásul a jelenlegi helyzetet, illetve a kilátásokat mérő indikátor is elmozdult a tavaly téli mélypontról − ezzel együtt a stagnálást jelentő 50 pont környékén mozognak, ami legalább a zuhanás végét jelzi.