Durván nőttek a legmagasabb személyes jövedelmek Magyarországon tavaly - derül ki a Világgazdaság összesítéséből. A hivatalos adatok szerint az első száz legjobban kereső magyar összesen 130,5 milliárd forintot tett zsebre, ami 23 százalékkal több a 2014-esnél.
Az első százba kicsit kevesebb mint félmilliárd forintos éves keresettel lehetett bekerülni, ami 12 százalékkal több a tavalyelőttinél. Ez kisebb a 23 százalékos átlagos növekedésnél, tehát nőtt a különbség az élmezőny elején és végén lévő magánszemélyek között.
A legnagyobb bevallott jövedelem tavaly 9,759 milliárd forint volt, ami túlnyomórészt osztalékból jött össze, és az adózó külföldön vette a fel a pénz nagyját. A legnagyobb munkaviszonyból származó jövedelem 1,757 milliárd forint volt. Aki ez után adózott, annak még volt volt 54,1 millió forint elkülönültek adózó jövedelme is. Mindent egybevetve - a kedvezményeket is figyelembe véve - 309 millió forint adót fizetett.
Legolvasottabb
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
Uniós pénzért rohanva: félkész autópályát nyitottak meg a szomszédban
Nemcsak szórakoztatnak, milliárdokat mozgatnak a társasjátékok
Csendben meghozták a döntést: kivonul a svéd iparvállalat