Az idei év második negyedévében újra töretlenül emelkedett a forgalomban lévő készpénzállomány Magyarországon. Június végén már 4436 milliárd forint forgott, amely a március végi 4257 milliárdnál 179 milliárddal magasabb.

Hosszabb távon a növekedés nem meglepő, hiszen amióta az Magyar Nemzeti Bank 2012-ben kamatcsökkentésbe kezdett és a lekötött betétek egyre kevésbé jelentettek vonzó alternatívát, azóta emelkedik a készpénzállomány. Emellett persze az emberek teljes vagyona is nőtt és a tranzakciós illeték miatt a látraszóló betét sem vonzó. Helyette pedig ott van a 150 ezer forintig ingyenes készpénzfelvétel lehetősége.

A készpénzállomány év eleji csökkenése a kereskedelem decemberi felpörgése miatt érthető, 2016-ban azonban szokatlan méreteket öltött. Januárban és februárban ugyanis 68 milliárddal csökkent decemberhez képest. 2015-ben kevesebb mint 8 milliárdos volt a visszaesés, 2014-ben pedig még nőtt is az állomány az első két hónapban. 2013 óta mindössze 8 olyan hónap volt, amikor kisebb-nagyobb mértékben csökkent volna a készpénzállomány az előző hónaphoz képest. Összességében azonban 1769 milliárd forinttal nőtt az állomány.

Forrás: MNB, Napi.hu-gyűjtés

A Napi.hu megkérdezte az MNB-t, hogy milyen folyamatok álltak a háttérben. A jegybank szerint rendkívüli hatás nem történt, az év eleji visszaesés szezonális hatásokkal magyarázható, a növekedés pedig továbbra is a készpénz iránti igény növekedésének tudható be.

Az ugyanakkor már látható, hogy az elmúlt hónapokban éves bázison 400 és 500 milliárd forint közötti összegekkel nőtt az állomány, míg korában jócskán 500 milliárd felett volt ez az érték. Ez az jelenti, hogy a növekedés üteme némiképp lassulhat, de egyelőre nem látszik, hogy hol lesz a vége.