Somogyban 8 év alatt egészen konkrétan a harmadára csökkent a közmunkások száma – írja a Sonline.
A portál által megkérdezett polgármesterek úgy vélik, ha anyagilag jobban megbecsülnék a közfoglalkoztatottakat, akkor sokan állnának sorba. Kurucz Gábor, Várda polgármestere arról számolt be, hogy jelenleg mindössze 5 közmunkásuk van, de volt olyan év, amikor majdnem 30-an dolgoztak a falunak.
– Sokkal több értékteremtő munkát tudnánk elvégezni, ha lenne még emberünk – emelte ki Kurucz Gábor. – Jövőre talán lesz erre lehetőségünk, mert nemrég hárman jelentkeztek a hivatalban, hogy szeretnének közmunkásként dolgozni majd.
Tudnának adni nekik és a meglévő brigádnak is bőven feladatot. A temetőben is sok a munka, és az önkormányzat épületeiben is lenne mit felújítani. Nemrég voltak náluk ellenőrizni a közmunkásokat – mondja a polgármester:
Nagyon örültek annak, hogy nemcsak fűnyírásra használjuk őket, hanem komolyabb feladatokat is rájuk bízunk
– tette hozzá.
Bőszénfán hatan dolgoznak az idei közfoglalkoztatási programban.
– Nehéz helyzetben vannak a települések, lassacskán leépül majd a közmunkarendszer – hangsúlyozta Nyitrai István polgármester. – Csökken a felvehető emberek száma, kevés a jelentkező és a fizetés sem valami sok.
Az a baj, hogy ha nem változik a helyzet, akkor az elmúlt 20–25 évben megteremtett értékeink, mint a tó, a park, a kerékpárút az enyészeté lesznek
– tette hozzá a bőszénfai polgármester.
A közfoglalkoztatási portálon elérhető adatok szerint – minden mintaprogramot figyelembe véve – Somogyban jelenleg 2636 közmunkás dolgozik. Csaknem 8300-al kevesebb, mint 2016-ban.
Lasszóval sem lehet közmunkást fogni, a polgármester nyírja a füvet
Egyre kevesebb a közmunkás a településeken, több helyen a falvak vezetői kénytelenek maguk elvégezni a különböző munkákat. Vállalkozóra pedig nincs pénz. >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb

Az orbáni terv révbe ért: Trump a legjobbkor adja meg, amire rég várt Magyarország

Az embereknek tele van a hócipője a lerobbant balatoni strandbüfékkel – Végre megnyílt az első VIP-cukrászda

Testkamerát kapnak a bolti dolgozók: ennyire súlyos a helyzet a H&M-ben

A MÁV szerint álhír, hogy áll a Keleti pályaudvar, Vitézy Dávid sem hagyta szó nélkül

Idén már több mint 5000 milliárd forintunk jutott a kormányzati zsebekbe, Orbán Viktor mégsem lehet nyugodt

Kiderült, meddig védi meg a kormány a rezsit

Azt hittük itt a vége, de még csak most jön a fekete leves

400 forint felett is járt az euró, aztán jött az inflációs adat

Durva idők jönnek Ausztriában a mai adatokból kiindulva
