Arra lehet számítani, hogy a következő hetekben ugrásszerűen megnőhet a fertőzöttek száma, de kórházba kerülésben, halálozásban nem - mondta többek között a csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergely kancelláriaminiszter az Infostart beszámolója szerint. Hozzátette: azt javasolja a kormány, hogy mindenki vegye fel az oltást, közel 6 millióan már megtették. Emellett a 60 év alattiakat is kérik a harmadik oltás felvételére!
Gulyás azt is elmondta, a kormány nem kívánja a lezárások politikáját folytatni. Szavaiból kiderült, hogy óvatosnak kell lenni, többek között azért, mert van 400 ezer, 60 év fölötti, oltatlan ember. Az élet elvesztésének kockázata sokszorosa azoknál, akik nincsenek beoltva - tette hozzá. Egyelőre nem lesz megkülönböztetés az beoltottak és az oltatlanok között, a kormány ezzel a lépéssel várni fog addig, amíg lehetséges. A miniszter szerint van elég oltás, aki ma be akarja magát oltatni, holnapután meg is kapja a vakcinát.
A kormány Gulyás szerint január 1-től szeretné bevezetni a 200 ezer forintos minimálbért. A hitelmoratóriumra vonatkozó szabályozásról a miniszter azt mondta, hogy akik maradni szeretnének, azoknak személyesen kell ezt jelezniük az adott banknál október végéig.
Legolvasottabb
Súlyos következménye lehet, hogy megduplázták az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Katasztrófa az egészségügyben: 32 ezer beteg rekedt a műtők előtt, egyesek 2030-ra kaptak időpontot
Nyomasztóan kemény évek jönnek az ingatlanpiacon, brutális számokat kellene hozni
A szemüveg már a múlté? Zöld utat kapott az új csodaszemcsepp
Készüljön: hétfőn visszatér a tömeg a boltokba, berúgta az ajtót az árréstop
Kiadták a riasztást: brutális szél ránthat magával
Húszmilliós szint fölött élnek: fájó az összevetés
Százezrek haltak bele az idén, pedig mindenki azt hitte, hogy irány a Hold
Ki kell irtani: rémrovar fenyegeti Európát, mindenen végigsöpörhet ez az invazív faj