A Mercedes magyarországi üzeme a gyártóterület megduplázásával járó fejlesztés nyomán a konszern egyik legjelentősebb egységévé válik, jövőre megkezdődik az elektromos modellek előállítása, nagy számban jönnek létre új munkahelyek, a helyi infrastruktúra pedig tovább fejlődik – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Kecskeméten.
A Mercedes Benz Manufacturing Hungary Kft. épülő új gyártócsarnokát, majd átadta a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét Christian Wolffnak, a vállalat ügyvezető igazgatójának a magyar járműipar növekedését elősegítő munkájának elismeréseként.
Magyarország az elektromos autóiparra építi a jövőjét
Az autóipar és az akkumulátorgyártás jelentőségét hangsúlyozta Szijjártó Péter az MKIK külgazdasági évnyitóján, melyek már most is a magyar export húzóerejévé váltak. A gázfüggőség csökkentésére pedig a paksi bővítést tartja megoldásnak. Bővebben>>>Az európai gazdaság „jövőbeli gerincoszlopa”
Leszögezte, hogy az európai gazdaság jövőbeli gerincoszlopa egyértelműen az elektromos autóipar lesz, és ennek egyik zászlóshajója a Mercedes, amely az elektromobilitási stratégiája fókuszát hazánkba helyezte.
- A Magyarországon közel ötezer embert foglalkoztató Mercedes a tavaly bejelentett óriásberuházása nyomán magasabb kategóriájú és technológiai hozzáadott értékű típusok gyártását hozza Magyarországra.
- Ezek gyártása 2024-ben kezdődik, s a fejlesztéseknek köszönhetően a kecskeméti üzem az egész konszern egyik legjelentősebb gyártóegységévé válik, sok új munkahely jön létre és fejlődik a helyi infrastruktúra is.
Már az elektromos autókat is buherálják a használtpiacon
A kilométeróra-tekerés már az elektromos autók esetében is terjed, ami bizony átverés a javából, hiszen nem mindegy az akkumulátor várható élettartama. Bővebben>>>Lendületben maradt a magyar autóipar
A miniszter arról számolt be, hogy a magyar autóipar 2022-ben a valaha volt legjobb évét produkálta, a 150 ezer embernek munkát adó szektor termelési értéke meghaladta a 12 ezer milliárd forintot, az exporthányad pedig 90 százalék körül alakult.
Ráadásul a lendület megmaradt, miután az idei év első számai azt mutatják, hogy az ágazat 40 százalékkal növelte a teljesítményét
– mondta a miniszter.
Továbbra is a német cégek alkotják Magyarországon a legnagyobb beruházói közösséget.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg