Erre az átmeneti időre azért volt szükség, mert megsemmisített szabályozás hiányában a kormánytisztviselők lemondása sem volna megfelelően szabályozva. Az új rendelkezés hatályba lépéséig - bármi is legyen az - természetesen nem lehet a most megsemmisített szabályozást alkalmazni.
Összesen 16 indítvány érkezett az Ab-hez, s azok több ponton is támadták a szabályozást. Ezek közül azonban csak az indoklás nélküli felmentést kaszálta el a testület. Az indoklás szerint nem adható a munkáltató kezébe lényegében korlátlan döntési jogosítvány - amelyet egyébként a bíróság előtt sem lehet vitatni. Ez a fajta korlátlan jog a közszolgálat gyakorlását is akadályozza.
Azt ugyanakkor elismeri az Ab, hogy az állam valahogyan egyszerűsíteni kívánja a kormánytisztviselők felmentését - különösen fontos lehet ez az elmúlt években elharapódzó kirúgási botrányok fényében, amelyek egyebek mellett a 98 százalékos végkielégítés-adó megalkotását is generálták. Ezeket a problémákat azonban a testület szerint más módon kell kezelni - mellesleg az Ab a végkielégítés-adót is elkaszálta eredetileg, aminek az lett a következménye, hogy azt nem egy, hanem öt évre visszamenőleg vezették be, s ezzel együtt az Ab jogköreit is megcsorbították.
Nem találta megalapozottnak a testület azt a beadványt, amely az alaptörvénybe ütközőnek tartaná azt az eljárási módot, hogy a kormány helyett a törvényjavaslatokat egyéni képviselők nyújtják be. Ezzel ugyanis kikerülhetők az egyeztetési kötelezettségek.
Az Ab megjegyzi, hogy formálisan ugyan nem ez a helyes eljárási mód, azonban pusztán azért, mert a törvény beterjesztése, elfogadása szabálytalanságokkal tarkított, még a törvény maga nem válik rosszá. Vagyis az eljárás nem elegáns ugyan, de a jogalkotásba belefér.
Nagyjából ilyen szabálytalanság az is, ha egy törvényhez a zárószavazás előtt érdemi módosítót is benyújtanak. Elvileg ekkor már csak koherenciazavarokat lehet korrigálni, ám rendszeres, hogy alapvető átalakítások is átmennek ilyenkor. Legutóbb a bankadót írta át a kormány az utolsó pillanatban.