A szocialisták kormányzása idején bevezetett, majd 2009-ben eltörölt jóléti intézkedés igazi választási cukorka lehet, ha jól időzítik a bejelentést. A Századvég Gazdaságkutató vezető elemzője szerint a bejelentéssel mindenképpen meg kell várni az uniós túlzott deficit eljárás kimenetelét, illetve az őszt, hogy kiderüljön: a 2013-as költségvetés biztosan megbírja-e a 300 milliárdot közelítő többletkiadást.
A 13. havi nyugdíj bevezetését fontolgatja a kormány, a tervezet előkészítésére, a szükséges háttérszámítások elkészítésére a Magyar Államkincstárat már fel is kérték - értesült az Index. Információinkkal kapcsolatban tájékoztatást kértünk a kincstártól és a Kormányszóvivői Irodától is, választ a cikk megjelenéséig nem kaptunk. Úgy tudjuk, a választási kampány hajrájára tervezett extrajuttatás abban térhet el az MSZP által korábban bevezetett rendszertől, hogy nem pénzben, hanem a mostani állami cafeteria-elemek valamelyikében, például Szép-kártyán vagy Erzsébet utalványon kapnák meg a nyugdíjasok - írja a hírportál.
További részletek itt olvashatóak.
Legolvasottabb
Megérkezett a szabadalom, amivel hatost dob Magyarország az elektromos autózásban
Romba dőlhet? Deák Dániel leleplezte a Medián-mérést
Budapest helyett Bukarest: elhappolják Trumpot Orbán Viktor orra elől?
Ez a három vármegye vezeti az influenzás listát
Megszületett a döntés a gázkazánok betiltását illetően
Áprilistól minden metróvonalon jön a változás, új fizetési rendszer indul
Sokk a magyar egészségügyben: a betegek 89 százaléka nem érti, mi történik vele
Csökkenő infláció, magas kamat – most érdemes csak igazán bevásárolni magyar állampapírokból?
Példátlan: Melania Trump vezeti az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülését