A július 1. és augusztus 31. közötti időszakban a nyári szezonális ellenőrzés célterületei a szezonálisan üzemelő, illetve idegenforgalmi szempontból frekventált helyeken, strandokon működő kereskedelmi és vendéglátó létesítmények, a nagy tömegeket megmozgató rendezvények, fesztiválok, vásárok, fagylalt előállítással és forgalmazással foglalkozó cégek, utcai vendéglátó egységek, büfékocsik és mozgó vendéglátók.
Folytatódik az áprilisban a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács valamint a tejtermelők és -feldolgozók képviselőinek többszöri jelzése alapján áprilisban elrendelt nem magyar előállítású, alacsony áron értékesített fogyasztói UHT tejekre irányuló célellenőrzése.
A nyári ellenőrzés során a Nébih által koordinált akcióban az ellenőrök kiemelt figyelemmel vizsgálják a külföldi eredetű UHT tejeket, a fagylaltokat, az előre csomagolt, fűszerezett, előkészített baromfitermékeket, a nyáron is népszerű halételeket, a sütőolajokat, a szezonális zöldségeket és gyümölcsöket.
A kerámiaedények ellenőrzése is kiemelt figyelmet kap idén nyáron, továbbá folytatódik a kistermelői élelmiszerek ellenőrzése is. A hatósági szakemberek által vett mintákat minden esetben a Nébih Nemzeti Referencia Laboratóriumaiban vizsgálják - derül ki a Földművelésügyi Minisztérium közleményéből.
Legolvasottabb
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
Személyi következménye lett a kitudódott vezetői fizetéseknek a HUN-REN-nél
Uniós pénzért rohanva: félkész autópályát nyitottak meg a szomszédban
Krónikus spirál: ez a három betegség durván megrövidíti az életét