Az ember génjei meghatározó szerepet játszanak a különböző mentális rendellenességek kialakulásában. Az ADHD esetében a kockázat 75 százalékát a genetikai tényezők adják. Egészen mostanáig azonban nem sikerült egyértelműen azonosítani ezeket a géneket.
A Psychiatric Genomics Consortium nevű nemzetközi szervezet kutatói összevetették a genetikai variánsokat több mint 20 ezer ADHD-val és 35 ezer anélkül élő ember teljes genomjában, és tizenkét olyan specifikus DNS-töredéket azonosítottak, amelyek a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavarra hajlamosítanak. Az eredményeket a Nature Genetics című tudományos folyóiratban publikálták a szakemberek - írja az MTI.
Kapcsolódó
"A nagy mennyiségű adat lehetővé tette számunkra, hogy elsőként meghatározzunk olyan genomterületeket, amelyek eltérőek az ADHD-val és anélkül élők között. Az ADHD-ra hajlamosító genetikai variánsok kutatása évtizedekre nyúlik vissza, de mostanáig nem sikerült meggyőző eredményeket kapni. Most jelentősen megnöveltük a tanulmányba bevont alanyok számát, nagy mértékben növelve az esélyét annak, hogy hiteles eredményekre jutunk" - mondta Ditte Demontis, a dániai Aarhusi Egyetem adjunktusa, a tanulmány egyik vezető szerzője. (Megint új országos tisztifőorvost nevez ki Kásler Miklós.)
A mostani eredmények új betekintést nyújtanak az ADHD kialakulásának biológiai hátterébe. Az azonosított gének egy része például az agysejtek kommunikációjában, míg mások a kognitív funkciókban játszanak fontos szerepet.
Legolvasottabb
Egyik csalódás a másik után: a Nemzetgazdasági Minisztérium elárulta, miért nem jöttek a számok
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Remeghetünk 2026 miatt? A kétszámjegyű drágulás éve rúghatja ránk az ajtót jövőre
A fél ország újratervezett, irdatlan mennyiségben mozdultak meg állampapírpénzek
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
Végre: óriási mennyiségre szerződhet a Mol a horvát Janaffal
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából