Ivasenko szerint a nyugat-európai országok elhúzódó kilábalása a régióban érezteti majd hatását, annak ellenére, hogy a hitelezési hajlandóság visszaesése a várakozásokon aluli volt a térségben. A munkanélküliség és a hitelbedőlések további emelkedése jövőre újabb problémák elé állíthatja a kelet-közép-európai és balti országokat - az utóbbi esetében Magyarország kifejezetten nehéz helyzetben van, hiszen a devizaalapú lakossági hitelek aránya a teljes portfólióban csak Észtországban, Lettországban és Ukrajnában magasabb.
Srobona Mitra, az IMF előrejelzésének elkészítésében is közreműködő közgazdász a középtávú kilátásokat elemezve elmondta: a Magyarország válság utáni növekedését leginkább hátráltató tényező továbbra is a magas államadósság-állomány lesz. Az FDI beáramlása és a banki hitelezés az európai országok tartós növekedési pályára állása után is a válság előtti szintek alatt marad majd, sőt várhatóan a külső finanszírozási formák kockázati felára sem csökken a 2008 előtti értékekre. Ezek a tényezők, valamint a kockázati megítélés és a nemzeti devizák válság előttinél magasabb volatilitása is arra kényszeríti Európa feltörekvő gazdaságait, hogy korábbi növekedési modelljeiket felülvizsgálják. Amíg ez nem történik meg, a befektetői hangulat legkisebb változása is jelentősen drágíthatja a külső forrásokat.
Marek Belka, az IMF regionális igazgatója szerint középtávon a kockázatvállalási kedv a válság előtti szinteken ragadhat, fokozott versenyhelyzetet teremtve a feltörekvő gazdaságok között. A várhatóan alacsony szinteken ragadó FDI mellett a növekedést egyedül a külkereskedelem élénkülése támogatja majd a régióban a szakember szerint, de az országok megítélésén segítene a bankrendszer megerősítése, illetve a pénzpiaci felügyelet reformja is az elengedhetetlen szerkezeti reformok mellett. (Az IMF regionális igazgatójának a Valutaalap legújabb régiós gazdasági kilátásaihoz fűzött kommentárját teljes terjedelmében itt olvashatja.)
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Parajd után itt a következő katasztrófa: eltűnt egy falu a föld színéről

Visszahívták a Haribo gumicukrot, mert be lehet tőle tépni

Ledobták az év csalását Magyarországon, a netflixesek tegyenek félre mindent

Jön a nyár, és vele érkezik a halálos figyelmeztetés

Mutatjuk a filléres új autókat a hazai piacon, meg fog lepődni

Megint tiltólistára került egy cucc a repülőtereken

A csatákat új helyszíneken vívják, de ebben durván lemaradt a Fidesz

Orbán Viktor barátja diktatúrát kiált és egy Netflix-sorozathoz hasonlította a Harcosok Klubját

Itt valami mélyen félrement, nemcsak a hírekben, hanem a valóságban is
