November 11-én folyamatosan járnak le az ötéves futamidejű nyomdai Magyar Állampapír Plusz (MÁP+) sorozat papírjai, mely a postákon volt megvásárolható. A visszaváltás nem automatikus, az összeg átvételéhez személyesen, az értékpapírral együtt be kell fáradni a közel 600 posta egyikébe.
Lejárat után nem kamatoznak tovább a MÁP+ papírjai, a futamidő végén egyben kapják meg a tőkét és a felhalmozott kamatot a tulajdonosok – figyelmeztetett az Államkincstár.
A jelenleg 5,50-6,75 százalékos kamattal kerül forgalomba, minél tovább érdemes megtartani, hiszen annál magasabb az éves kamat. Az EHM évi 6,23 százalék, így az ötéves futamidő végén összesen 35,35 százalékos teljes kamat kerül kifizetésre a tulajdonosoknak a tőkén felül, ha valaki a kibocsátás napjától a futamidő végéig megtartja.
A nyomdai MÁP Plusz esetében a lejáró összeg nem kerül automatikusan újra befektetésre.
Vagyis aki továbbra is állampapírban szeretné tartani megtakarítását, annak is be kell fáradnia valamelyik postára és új sorozatot vásárolni a most lejárt helyett, illetve értékpapírszámla nyitásával is visszaválthatja a Magyar Állampapír Pluszt. Így a visszaváltott nyomdai MÁP Pluszból egyből bármilyen dematerializált állampapírt vásárolhat, melyek esetében a kamat és a tőke jóváírása az értékpapírszámlára automatikusan történik.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Bemutatták a Tisza programját: így írná át az adó- és nyugdíjrendszert a párt