Kedden egy japán bíróságon folytatódott a vesztegetési vádak miatt kezdődött per. Az ügyben 7 magánszemély ellen is vádat emelt a tokiói kerületi ügyészség, köztük Henmi Koji ellen is, aki annak idején a Dentsu sportrészlegét felügyelte – írja az AP.

A vád alá helyezett vállalatok között van a Dentsu Group, a Hakuhodo, a Tokyu Agency és a Cerespo is. Mindegyikük rendezvényszervezéssel, sportpromócióval vagy marketinggel foglalkozik.

A Dentsu már régóta szponzorálja és reklámozza a World Athletics-et és a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot (NOB).

Yoshino Genta, Henmi Koji ügyvédje nem tagadta a pályázat manipulálását. A tokiói kerületi bíróságon elmondta, hogy az olimpiai szervezőbizottság nem döntött a pályázati eljárásról, és nem is állított fel olyan folyamatot, amely ezt lehetővé tette volna. Állítása szerint ügyfele csupán mindent megtett, hogy az olimpia sikeres lehessen. 

A licitcsalásért elítélt vállalatra kiszabható maximális büntetés akár 500 millió yen (nagyjából 1,2 milliárd forint) is lehet. Ha pedig egy magánszemélyt találnak bűnösnek, akár 5 év börtönbüntetést és 5 millió yen (12 millió forint) pénzbírságot is kaphat. A tárgyalások pedig hónapokig, néha évekig is eltarthatnak Japánban. A per következő ülését 2024. január 15-re tűzték ki. 

Az olimpiai játékok rendezése során a Dentsué lett a játékok fő marketingrészlege, ezzel rekordösszegű 3,3 milliárd dolláros helyi szponzori támogatást szerzett. Az eladásokból pedig akkora jutalékokra tett szert, amelyek kétszeresei voltak a korábbi olimpiák esetében.

A tokiói szervezők szerint 13 milliárd dollárba került a 2020-as olimpiai játékok megrendezése. Ennek legalább 60 százaléka közpénz volt.

A botrány így tönkretette az északi Szapporo város esélyeit a 2030-as téli olimpia megrendezésére. A város nagy favoritnak számított, de kénytelen volt visszalépni. A NOB a múlt héten pedig már úgy nyilatkozott, hogy a francia Alpok pályázatát részesíti előnyben, míg a 2034-es játékok szervezésében Salt Lake City az esélyes.

 

Újabb olimpia kerülhet a franciákhoz és az amerikaiakhoz is

Franciaországot és Salt Lake City-t jelöli a 2030-as, illetve a 2034-es téli olimpia helyszínéül a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB).
A részletekről itt olvashat--->

(Kiffer Anna)