Teljesen megromlott a viszony az egykori szövetségesek között: Donald Trump Truth Social-oldalán üzente meg, hogy véleménye szerint Elon Musk megőrült, emellett pedig arról is írt, hogy ő kérte az üzletember távozását az adminisztrációból.
Egy következő posztjában pedig már azt is belengette, hogy az összes állami szerződését megszünteti Musk cégeinek.
A legegyszerűbb módja annak, hogy pénzt takarítsunk meg a költségvetésünkben, dollármilliárdokat, az Elon kormányzati támogatásainak és szerződéseinek megszüntetése. Mindig is meglepett, hogy Biden nem tette meg!
– közölte.
Musk heves posztokban vágott vissza, amikben többek között azt állította, hogy nélküle Trump elbukta volna a tavalyi elnökválasztást, ezért hálátlannak tartja az elnököt.
Az egyik posztjában pedig konkrétan azzal vádolta meg Trumpot, hogy a neve szerepel az Epstein-dokumentumokban, amiket ezért nem hoztak őket teljesen nyilvánosságra.
A fenti összecsapás következtében a Tesla-részvények komoly zuhanásba kezdtek, mintegy 14 százalékkal csökkentek a tőzsdezárásra. A Tesla tőzsdei kapitalizációja 153 milliárd dollárral csökkent csütörtökön, ami rekordnak számít.
Elon Musk az elmúlt napokban többször is keményen beleszállt a Képviselőházban elfogadott költségvetési törvénybe, amit egész egyszerűen egy „visszataszító szörnyszülöttnek” nevezett.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Egy poszt elég volt: négy óra alatt kattant a bilincs a budapesti fenyegetőzőn
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Kinyíltak a családi trezorok: meglepő, mi történt az ékszerekkel és a tört arannyal
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Nem véd az oltás, nincs gyógyszer: a következő sokk nem onnan jön, ahonnan várjuk
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye