Aktív a Nápolyi-öböl alatti vulkáni mező. Európa egyik legsűrűbben lakott térségében az elmúlt pár hónapban 4-es és 4,4-es erősségű földrengést is mértek. Bár hozzászoktak a kisebb mozgásokhoz,
az utóbbi 30-40 évben nem volt ekkora rengés, ami nagyon megijesztette a helyieket.
A helyszín különlegességéről Harangi Szabolcs, geológus, tanszékvezető egyetemi tanár az InfoRádióban elmondta: ennek a kaldera vulkánnak a tizenegynéhány kilométer széles nagy süllyedékét jórészt a Nápolyi-öböl vize borítja.
A peremén található Pozzuoli település, amely ilyen formában rajta van az élő vulkánon.
Harangi Szabolcs kiemelte: nemcsak a földrengések jeleznek egy vulkánkitörést, hanem az is, ahogy a magma fölfelé tör és felnyomja a felszínt, ami elkezd emelkedni. Márpedig
Pozzuoli területén az elmúlt egy-két évtizedben vagy öt métert emelkedett a felszín. Ez azt jelenti, hogy valami elképesztő nyomás van a felszín alatt.
A föld megemelkedéséhez ebben az olasz térségben az is hozzájárul, hogy a magma fölött egy vízgazdag zóna található, amit felhevít a magma, a túlhevített oldatok pedig nagyon gyorsan gőzzé alakulhatnak. Ezek a gázok mozognak, földrengéseket okozva.
A mélyben tehát bizonyítottan ott áramlik a magma, jönnek a földrengések. Így él egy vulkán, ezzel együtt kell élniük a helyieknek.
Az Etna is kitört a napokban, de nagy aggodalomra nincs ok Szicíliában a vulkanológus szerint. A Cataniában élő emberek az ilyen kitörésektől különösebben nem is tartanak, az természetes számukra, hogy ilyenkor leállíthatják a repülőtér működését, a turistacsoportok közlekedését, és elsöprik a fekete vulkáni hamut.
A szakember szerint az Etna veszélye azért nő, mert amellett, hogy egy aktív vulkánról van szó, egyre feljebb terjeszkedik rajta az ember, és egyre többen élnek az oldalán lévő településeken.
Most az Etna egy olyan fázisát mutatja, amikor robbanásos kitöréseket produkál. De az Etna alapvetően nem ilyen vulkán, hanem sokkal inkább egy lávaöntő vulkán, csak most éppen nem ezt az arcát látjuk. De előbb-utóbb meg fogja mutatni a másik arcát is, és akkor a települések is veszélyben lesznek.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
A Závecz pontos számokkal jött elő, ennyivel nőtt a Fidesz tábora
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat