Szokatlanul későn, már csak a republikánus elnökjelölő konvenció helyszínén, Milwaukee-ban került sor hétfő késő délután este az alelnökjelölt megnevezésére. Trump már korábban jelezte, hogy meghozta a döntést, de azt még az illetőnek sem árulta el, aki végül James David Vance, befektető és író lett, aki még csak egy éve az Egyesült Államok szenátora.
A személyét érő első negatív megjegyzés éppen az volt, hogy politikailag tapasztalatlan és járatlan a washingtoni dzsungelben, de nagyon valószínű, hogy Trump éppen azért szemelte ki, hogy legyen minél messzebb a klikkektől és lobbycsoportoktól.
Kapcsolódó
Hétfő délután már nem volt túl nehéz kisakkozni Vance személyét, mert egy nyílt forrású hírszerző lap szerint a szenátor megerősített konvoja elindult ohiói otthonából Wisconsin irányába – számolt be a fejleményekről a Euronews.
Korábban Marco Rubio floridai és Rick Scott dél-karolinai szenátor volt a találgatások célpontja, de a fókuszálást megnehezítette, hogy Trump stábja legalább 10 személytől kért be életrajzot és bizalmas profilt, köztük nőktől és feketéktől is. A Titkosszolgálat pedig nyilvánvalóan nem árulhatta el, hogy Trump kérésére mely személyek előéletét és feddhetetlenségét vizsgálták meg, mielőtt választott közülük.
Íróként Vance nevéhez fűződik a bestsellernek bizonyult „Hillbilly elégia” című memoár, amely a The New York Times nagydíját is elnyerte. A szerző kiválasztása növelheti annak esélyét, hogy Trump támogatói megjelenjenek a november 5-i választáson, mivel Vance népszerű a republikánus jelöltek körében.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Meghalt Chris Rea
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna
Útra keltek a fuvarozók: elesett a pálya a több ezresre bővülő tüntetés miatt, Lázár tárcája továbbra is értetlenül áll
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
Végre: óriási mennyiségre szerződhet a Mol a horvát Janaffal
A fél ország újratervezett, irdatlan mennyiségben mozdultak meg állampapírpénzek