A BT vezetékes infrastruktúrájára 18 milliárd fontos ajánlatot tett az ötödik legnagyobb német bank, a West LB vezette konzorcium, amely 5 milliárd fontot azonnal készpénzben fizetne ki, a fennmaradó összeg nagy részét pedig hitelből finanszírozná - írja a Sunday Times. A lap úgy tudja, hogy a bank a brit távközlési vállalat pénzügyi igazgatójával már két hónapja folytat tárgyalásokat és most elővásárlási jogot kért és kapott. A BT nem kommentálta az értesüléseket; szóvivője annyit közölt a Bloomberggel, hogy folyamatos az érdeklődés, amelyek némelyike érdemi, némelyike komolytalan. A West LB egy meg nem nevezett forrása szerint pedig jelenleg még nem tisztázott a vezetékes üzletág értéke. Egy héten belül ez a második ismertté vált ajánlat a legnagyobb brit hagyományos telefonszolgáltató egy részére. Amerikai bankok és befektetési cégek konzorciuma, az Earthlease ugyanis 8 milliárd fontos vételi ajánlatot tett a cég úgynevezett helyihurok-hálózatára, azaz arra a végső vezetékhálózatra, amely a végfelhasználókat köti össze a helyi alállomásokkal. Ez a vezetékszakasz 25 millió előfizetőt köt össze 5500 alállomással - írja az MTI -, és az eladás után feltehetően a BT bérelné a hálózatot, de az új tulajdonosok más telefon- és kábelszolgáltatók előtt is megnyitnák a rendszert. A BT-nek nagy szüksége van készpénzre, hogy tovább csökkenthesse a főként a UMTS-koncessziók tavalyi megvétele nyomán március végére 28 milliárd fontra duzzadt adósságállományát, amit a részvényeseknek tett ígéret szerint az év végéig egyharmadával kíván lefaragni. B. P. A.