Néhány nappal ezelőtt egy olyan videó terjedt el a Tiktok-on, amelyen egy igen megdöbbentő jelenséget észleltek, ami miatt egyesekben azonnal rémületet keltett, hogy oda a magyar tengerre tervezett vakációjának.
A videón az látható, hogy egy gyanús uszony bukkan fel a víz felszínén, ami a készítő szerint azt igazolja, hogy cápa van a Balatonban.
Kapcsolódó
Szári Zsolt, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatója ugyanakkor a Somogy Vármegyei Hírportálnak azt nyilatkozta, igen valószínűtlen, hogy a videón egy cápa látható, erre pedig több magyarázat is van.
Egyfelől, a cápa sós vízben él, emiatt pedig nem csupán egy „vállalhatatlanul hosszú utat” kellene megtennie, de az egészségének sem tenne túl jót, ha az édesvízi Balatonban kellene éldegélnie.
Ugyan már nem először röppen fel annak a híre, hogy cápák róják a magyarok egyik kedvenc tavát, Szári Zsolt leszögezte: a felvételen valószínűleg egy hibrid busa fajta látható, melyek akár másfél méter hosszúak, 40-50 kilogrammosak és közel 30 évesek lehetnek.
Az életkorukra az ad magyarázatot, hogy a hibrid busákat még a hatvanas években kezdték el a Balatonba telepíteni, azonban mivel tájidegen halfajok, így nem képesek szaporodni benne. Így lényegében már a halászati szakértők is csak arra várnak, hogy kikopjanak.
Tizenéves fiút ölt meg a cápa egy nyaralóövezetben
Cápatámadás áldozata lett egy tizenéves fiú az egyik dél-ausztráliai üdülő- és szörfözőhely előtti vizekben csütörtökön.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább→
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Hegyekben állnak az Epstein-dokumentumok, döbbenetes mennyiséget találtak belőle
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott