Új, radikális módszert vetettek be a rendőrök itthon a szabálytalan autósokkal ellen. Néhány hónapja terjedt a közösségi médiában egy felvétel, amelyen az volt látható, ahogy rendőreink új megoldást alkalmaznak:
megkértek egy gyalogost, hogy oda-vissza sétáljon egy zebrán, és ők távolabbról figyeltek, amelyik autós nem adott elsőbbséget a „kamu” gyalogosnak, azt megállították és megkapta a büntetést. Így ment ez hosszú órákig egy hazai Spar üzlet mellett.
A vezess.hu cikke szerint néhány napja hasonló dolog történt, holott a lap információi szerint az ORFK vezetése parancsba adta „zebracsalis″ műveletek leállítását. Most mégis úgy tűnik, hogy gyalogátkelőhelyeken megint alkalmazzák módszert.
Az új felvételre egy olvasó hívta fel a figyelmet, és az ahhoz fűzött kommentekben többen megerősítették, hogy
nemcsak Székesfehérváron, hanem az ország számos településén bevetik ezt a módszert.
A tőrbe csalt autósok és a bírságoló rendőrök ügyében szavaztak az emberek
Több mint négy és fél ezer szavazat érkezett néhány nap leforgása alatt arra a kérdésünkre, amelyben egy cikkünk nyomán azt feszegettük, van-e észszerű és elfogadható határa a közlekedésbiztonság érdekében végzett rendőri közúti fellépéseknek. Olvasóink nagyjából fele-fele arányban álltak a rendőrök, illetve az autósok pártján.A szavazás részleteit ITT olvashatja. >>>
Azonban a csalit könnyen el lehet kerülni: be kell taratani a KRESZ-t, időben lassítani a zebránál, átengedni a gyalogosokat és nincs bünti - mutat rá a vezess.hu.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722014350.jpg/240/?v=2024012201)
Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)