Kilenc, köztük több nagy értékű ingatlant kíván pályázat útján értékesíteni a Baranya Megyei Önkormányzat. A teljes ingatlancsomag értéke meghaladja a 250 millió forintot - tájékoztatta a NAPI Gazdaságot Haniberger József, az önkormányzat vagyongazdálkodási irodájának munkatársa.
A Baranya Megyei Önkormányzat által eladásra kínált ingatlancsomag egyik legértékesebb darabja az a révfülöpi üdülő, amely a hegyoldalon, a parttól alig egy kilométerre található. Haniberger elmondta: a 2681 négyzetméteres területen lévő, kétszintes, 640 négyzetméter össz-alapterületű főépület emeletén tíz két-, illetve négyágyas szoba található, amelyekben 30 vendéget lehet elhelyezni. A földszinti részen alakították ki a konyhát, az éttermet és a társalgót. A létesítményhez tartozik négy, egyenként 40 négyzetméteres, öt fő befogadására alkalmas összkomfortos faház is. Az épületegyüttest 70 millió forintos irányáron kívánja értékesíteni az önkormányzat.
Az elmúlt években a Mecsek Tours Kft. működtette Sikondán azt a több mint kéthektáros, faházas kempinget, amelyet ugyancsak értékesíteni kíván az önkormányzat. A területen egy kétszintes, 50 fő befogadására alkalmas turistaszálló és 16 kétszobás faház áll. A turistaszálló hasznos alapterülete 200 négyzetméter. A 31,35 millió forintért kínált ingatlan egyben vagy megosztva is hasznosítható.
Értékesíteni kívánja a megye a Szigetvártól 5 kilométerre lévő Molványon található, korábban szociális otthonként működő épületegyüttesét is. A közművesített, 8520 négyzetméteres területrészen egy százéves kúria és hat, az elmúlt 15-20 évben épült kiszolgálólétesítmény van. A felújításra, illetve átalakításra szoruló ingatlanegyüttesért 30 millió forintot kért az önkormányzat. A Csertőn egy 3960 négyzetméter területen lévő, kétszintes, összkomfortos, közepes állapotú pavilonépület vásárolható meg, amelyért 10 millió forintot kér a tulajdonos. A létesítmény alapterülete 545 négyzetméter, tetőtéri része 101 négyzetméteres.
Az ingatlancsomag legértékesebb darabja az 1600-as években épült bakócai Majláth-kastély. Bakóca a Zselicség egyik legszebb részén, Pécstől északra fekszik. Az elmúlt évtizedekben gyermekotthonként működő, 1721 négyzetméter hasznos alapterületű épületre a '80-as években több mint 80 millió forintot költöttek. A teljes infrastruktúrával ellátott épület ma is használható állapotban van. Az alápincézett, kétszintes kastélyt többhektáros, gondozott őspark veszi körül. A hosszabb ideje vevőre váró ingatlanért bruttó 110 millió forintot kér az önkormányzat.
Harkányban a Szegfű téren álló, korábban üdülőként használt ingatlanát kívánja ugyancsak pályázat útján értékesíteni az önkormányzat. A jó állapotban lévő, 135 négyzetméter alapterületű épület egy 625 négyzetméteres, bekerített telken áll, nincs messze a fürdőtől. Az ingatlant - amely iránt a vagyongazdálkodási iroda munkatársa szerint várhatóan nagy lesz a kereslet - 8 millió forintos minimális pályázati áron hirdeti az önkormányzat.
Pécs III. kerületében, a patacsi városrészben, egy 683 négyzetméteres telken áll az a ház, amely eredetileg iskolának épült a '30-as években, jelenleg pedig a megyei múzeum raktárként használja. A 325 négyzetméter hasznos alapterületű épület irodai célra vagy akár panziónak is alkalmas. A fafödémes épületnek elsősorban a tetőszerkezete szorul felújításra, de a közművek korszerűsítésére is szükség van. Az ingatlant 15,6 millió forintos irányáron hirdeti az önkormányzat.
KÖRTÉSI ZSOLT
A gazdaság és az üzleti élet legfrissebb hírei az Economx.hu hírlevelében.
Küldtünk Önnek egy emailt! Nyissa meg és kattintson a Feliratkozás linkre a feliratkozása megerősítéséhez.
Ezután megkapja az Economx.hu Hírleveleit reggel és este.