A fentiek fejében az UniCredit megszerezte az Alpha Bank Romania SA részvényeinek 90,1 százalékát, a részvénycsomag korábbi kizárólagos tulajdonosa a görög Alpha Services and Hondlings SA volt.
Az olasz pénzügyi csoport közölte, a tranzakció lezárultával megkezdődik az Alpha Bank Romania integrálása az UniCredit csoportba, mely a tervek szerint 2025 második félévében ér véget.
Andrea Orcel, az UniCredit vezérigazgatója szerint ez egy döntő lépés az Alphával való stratégiai partnerségét illetően, ami lehetővé teszi számukra, hogy növeljék jelenlétüket az országban.
A felvásárlással az olasz UniCredit Bank a harmadik legnagyobb szereplővé válik a romániai pénzpiacon.
A Román Nemzeti Bank (BNR) adatai szerint 2023-ban az UniCredit az aktívumai alapján 8,43 százalékos piaci részesedéssel rendelkezett az országban, az Alpha Bank pedig 2,93 százalékossal.
Nem sajnálják a pénzt az új ügyfelekre a bankok
Változatlanul futnak a lakossági számlanyitáshoz kapcsolódó, egyszeri jóváírási akciók egyes bankoknál: ami különösen meglepő, hogy több szolgáltatónál még élnek a diákszámlákhoz kapcsolódó akciók is. Ügyfélajánló programot pedig már szinte minden jelentősebb piaci szereplő működtet.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Mindent megtettünk, hogy ne hagyjuk a tűzoltókat munka nélkül szenteste