Bár az ingatlanpiacon sokan még egyáltalán nem érzékelik a jelenlétüket, mások optimisták, hiszen az állampapírok alakulása az ingatlanok felé hajtja a befektetőket.
A keresletet az ingatlanpiacra visszatérő befektetők eddig nem nagyon pörgették, mindössze néhány befektetési célú érdeklődőről beszélhettünk - osztotta meg tapasztalatait Garaba Gergely, a Balla Ingatlan VI., VII., VIII. és IX. kerületi irodájának szakmai vezetője az idei év első felében történtek kapcsán. A szakértő becslése szerint náluk a befektetők aránya mintegy 10 százaléka lehetett a 2020 előtti időszak értékeinek.
A X. és XVII. kerületek ingatlanpiacát sem igazán erősítették a klasszikus befektetők - mondta Kántor Istvánné, e kerületi irodák szakmai vezetője.
Esetükben is inkább csak befektető szülőkről beszélhetünk, vagyis olyan ingatlanvásárlókról, akik egy lakás megvételével szeretnék segíteni gyermekeik életkezdését, önállósodását.
Ők jellemzően kisméretű lakásokat vennének megtakarításaikból, és általában ezeket az ingatlanokat egészen addig kiadják, amíg saját használatba nem veszik.
Nagy Aloisia Andrea, a Balla Ingatlan Bel- és Észak-Budán aktív ingatlanközvetítője is úgy látta, hogy nem nagyon volt érzékelhető az idei év elején a befektetők ingatlanpiacra történő visszaáramlása, annak ellenére, hogy a korábbiakhoz képest jelentős mértékben változott a helyzet az állampapírpiacon.
Ez a korábbi elképzelések szerint visszaterelte volna a befektetőket az ingatlanpiacra, azonban ez egyelőre nem történt meg.
Ugyanezt érzékelte Krausz Gábor, a Balla Ingatlan siófoki irodájának ingatlanközvetítője, aki úgy fogalmazott, hogy a befektetők az idei év első felében nem erősítették az ingatlanpiacot, arányuk elhanyagolható volt a vevői oldalon. De nem volt jellemző a befektetési célú vásárlás a XIX., XX. és XXIII. kerületekben sem az elmúlt hónapokban, habár Rencsevics Mária, a kerületi iroda szakmai vezetője szerint azért akadt néhány olyan befektető-vásárlójuk, akik visszatérő ügyfélnek számítanak.
A befektetők kevesen vannak, és aki vásárol is, az nagyon olcsón venne ingatlant
- tette hozzá Marosvölgyi Gabi, a csepeli és szigetszentmiklósi iroda szakmai vezetője is.
Máshogy látta ezt Balla Frigyes, a Balla Ingatlan IV. és XV. kerületi irodájának szakmai vezetője, aki azt érzékelte, hogy az év első hónapjaiban épp azért tudott emelkedni az ingatlanpiaci forgalom, mert az állampapírok hozama 8 százalék alá csökkent, így a befektetők egyre inkább valós alternatívaként tekintettek az ingatlanvásárlásra, ahol az 5-6 százalékos megtérülésen túl az ingatlan értéknövekedésével is számolhattak.
Nagy Csaba, a Balla Ingatlan dél-budai régiós vezetőjének megfigyelései szerint is
óvatosan, lassan, de megindultak az év első felében a befektetők is az ingatlanokért. Ez összefüggésben állt az állampapírok kamatainak jelentős mértékű csökkenésével, mely várhatóan a továbbiakban sem áll le. Így újabb befektetői hullámokra lehet számítani az elkövetkező hónapokban, ami mindenképpen élénkítő hatással lesz az ingatlanpiacra.
Sebestyén Tamás, a XIV. és XVI. kerületi iroda szakmai vezetője szintén azt tapasztalta, hogy megjelentek a befektetők a piacon, még ha nem is akkora számban, mint korábban.
Pagács-Tóth Viktória, a V. és XIII. kerületi iroda vezetője ugyancsak érzékelte, hogy az eddig az állampapírpiacon tartott befektetői pénzek egy része ismét megjelent az idei évben az ingatlanpiacon.
A befektetőkről ugyanakkor érdemes tudni, hogy ők inkább a felújítandó lakásokat preferálják, valamint az újépítésű ingatlanok piacán aktívak: ezeket a lakásokat még tervezőasztalról vásárolják meg.
Ami pedig a külföldi befektetőket illeti: ők most már nemcsak az eladói oldalon vannak, hanem ismét felbukkantak vevőként is. Azonban sokkal kritikusabbak az ingatlanokkal kapcsolatban, mint a hazai vevők, így nem könnyű számukra az eladás.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!