„Június 21-én próbaidő alatt azonnali hatállyal felmondtam a munkáltatómnál. Úgy tudom 5 munkanapon belül ki kellene fizetnie a munkáltatónak, mai napig sem a kilépési papírokat, sem a béremet nem kaptam meg. Mit tehetek?" – tette fel a kérdést a HRportal egyik olvasója, amire a a következő válasz érkezett:
„Az Mt. 80. § (2) bekezdés szerint a munkaviszony felmondással történő megszüntetésekor (ide értve az azonnali hatályú felmondást is) legkésőbb az utolsó munkában töltött naptól, egyébként legkésőbb a munkaviszony megszűnésétől számított ötödik munkanapon a munkavállaló részére ki kell fizetni a munkabérét, egyéb járandóságait, valamint ki kell adni a munkaviszonyra vonatkozó szabályban és egyéb jogszabályokban előírt igazolásokat.″
Ennek értelmében lehetősége van írásban a munkáltatóhoz fordulni, amelyben a munkabérének és egyéb járandóságainak megfizetésére szólíthatja fel a munkáltatót.
Ennek eredménytelensége esetén munkaügyi peres eljárást kezdeményezhet a munkáltatóval szemben.
A munkavállalóm kárt okoz, lop és azt állítja, hogy „ártatlan” kleptomániás
A munkavállaló okozhat kárt gondatlanságból, súlyos gondatlanságból, és szándékosan, de minden esetet egyedileg kell vizsgálni. A kleptománia pedig nem munkajogi kategória – mondta el a Napi.hu-nak a munkajogász.Bővebben --->Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Magyar Péter: Kiállunk a fuvarozók mellett, elfogadhatatlan a brutális díjemelés
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
Végre: óriási mennyiségre szerződhet a Mol a horvát Janaffal
Eltörölnék a Brexitet a munkáspártiak
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából
Valósággá tette a Google a sci-fit: csak egy fejhallgató kell, nincs szükség többé nyelvtudásra