Az Orbán családhoz több szálon is kötődő török üzletember projektcége, az APD Real Estate Kft. júliusban nyújtotta be az egykori Közvágóhíd 4,6 hektáros területén 6 ütemben megvalósuló új negyed 3., 4., 5., és 6. ütemére vonatkozó előzetes környezeti hatásvizsgálati és az egységes környezethasználati engedély kiadását célzó kérelmét a Pest Vármegye Kormányhivatalához – írta meg a Népszava, és a lap hozzá is teszi, hogy az első két ütemre minden előzetes vizsgálat nélkül megkapták az engedélyt azzal, hogy semmiféle hatással nem lesz a környezetére.
A kérelem szerint az újonnan induló négy ütemben 15 százalékos lesz a zöldfelületi arány. Az első két üzemben zöldfelület a létesítmény mindössze 8,5 százalékán található.
A 3. ütem építése jövő tavasszal kezdődne meg, míg a következők 2027-ben, 2030-ben és 2031-ben indulnának. A projekt egésze 2034 februárjára fejeződne be.
Az új negyedben nagyjából 4 000 új lakóval, több száz itt dolgozóval, illetve legalább ennyi, az üzleteket és vendéglátóipari egységeket felkereső vásárlóval és vendéggel számolnak.
Az engedélyezési dokumentáció szerint a forgalmi eredetű légszennyezőanyag kibocsátás kismértékben változik, de a lakóterületeken az egészségügyi határérték alatt marad. Szerintük a forgalom növekedése
nem okoz emberi fül számára érzékelhető zajterhelési növekedést”,
növény pedig eddig sem volt, így a
természeti értékekre nem gyakorol semmilyen hatást.
A kivitelezés idején nagyjából napi 84 teherautó extraforgalmával kell számolni, igaz utána se lesz könnyebb, hiszen az engedélyben szereplő számítás szerint a létesítmény által generált autóforgalom napi csaknem 5000 autó. De a létesítmény megközelítésére alapvetően a tömegközlekedés használata feltételezett, ami a környék ellátottságát tekintve megfelelő koncepció – írják.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban