A lengyel lapok arról írnak a törvénymódosítás kapcsán, hogy egy lengyel politikust letartóztatni Magyarországon gyakorlatilag lehetetlen lesz. Marcin Romanowski volt lengyel igazságügyminiszter-helyettes még tavaly decemberben kapott menekültstátuszt hazánkban.
Szerző(k): Vermes ÁdámNemsokára szembenézhetnek a váddal az Ital Magyarország Kft. és a Bognár-Vin kommandósok által elkapott korábbi vezetői.
Szerző(k): S. Z.Több ponton is megkérdőjelezi a számvevőszéki vizsgálat megállapításait az MNB-alapítvánnyal kapcsolatban Matolcsy György. A volt jegybankelnök közölte, hogy a PADMA vagyona teljes mértékben megvan. Az pedig szerinte érthetetlen szakmaiatlanságra vall, és az ÁSZ-elnök alkalmasságát is megkérdőjelezi, hogy a számvevőszék csak tőzsdei árfolyamok alapján kalkulált, és nem vette figyelembe számításainál a meglévő óriási ingatlanvagyont.
Szerző(k): G. É.Az Inscop közvélemény-kutató vezetője szerint a következő hetekben kiderülhet, hogy az emberek mennyire bíznak Calin Georgescuban. Romániában december 6-án az alkotmánybíróság érvénytelenítette az elnökválasztás első fordulójának eredményét, amelyet Georgescu nyert meg. A Legfelsőbb Védelmi Tanács megállapította, hogy a választás eredményét nemzetbiztonságot veszélyeztető külföldi beavatkozás befolyásolta.
Szerző(k): L. K.A J. C. néven azonosított gyanúsított elleni bizonyítékokat most értékelik az ügyészek, és csak aztán dől el, hogy bíróság elé áll-e.
Szerző(k): Z. B.A biztonsági és jegyellenőrzést kijátszva szállt a Bécsból Sencsenbe tartó utasszállítóra egy 27 éves afgán állampolgár.
Szerző(k): Gulyás ÁbelVesztegetés miatt négy embert vettek őrizetbe, mert kenőpénzért cserébe engedték át a közlekedésre alkalmatlan járműveket a műszaki vizsgán.
Szerző(k): K. G.Az olasz bűnszervezet új tagjai kriptofonokkal próbálták elkerülni a leleplezést és újjáépíteni a hálózatot, de a hatóságok sikeresen feltörték a kommunikációjukat.
Szerző(k): T. E.