Ha valaki még az idén szeretne tenni a jövendő nyugdíja érdekében és az adókedvezmény lehetőségével is élne, még nem késő lépni - mondta lapunknak Tenke Gábor, az Erste Bank igazgatója. Mindhárom terméknél (nyugdíjpénztár, nyugdíjbiztosítás, nyugdíj-előtakarékossági számla - nyesz) idei szerződéssel még van idő egyösszegű befizetést teljesíteni, az így elérhető idei adókedvezmény maximuma pedig 280 ezer forint.
Szerző(k): EconomxA Pénztárszövetség üdvözli azt a törvénymódosítást, amely nyomán továbbra is változatlanul elérhető egyösszegű szolgáltatás mellett többféle pénztári járadékot is kérhetnek majd a pénztártagok a jövőben - adta hírül a szervezet.
Szerző(k): EconomxA kormány honlapján hétfőn megjelent, jelzáloghitelekkel és önkéntes nyugdíjpénztárakkal kapcsolatos törvénymódosítás-tervezetek, valamint azok végrehajtási rendeleteinek a módosításai a fogyasztók széles körét érintik. A tervezetek más pénzügyi jellegű változásokat is tartalmaznak.
Szerző(k): MTIAz Önkéntes Pénztárak Országos Szövetség (Pénztárszövetség) nyugdíjpénztár tagjainak összvagyona a második negyedév végén 1053 milliárd forintot tett ki, ez éves összevetésben 8,46, míg 2015-ben 4,36 százalékos növekedésnek felel meg - adta hírül a szervezet.
Szerző(k): EconomxTizenhárom százalékkal, 1041 milliárd forintra nőtt a Stabilitás Pénztárszövetséghez tartozó önkéntes nyugdíjkasszák vagyona az első negyedévben - közölte a szövetség, amely beszámolt arról is, hogy a csütörtöki közgyűlés döntése szerint Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (Pénztárszövetség) név alatt folytatja munkáját a szervezet.
Szerző(k): MTIIgencsak jó évet zártak a Stabilitás Pénztárszövetséghez tartozó önkéntes nyugdíjpénztárak: összesített vagyonuk 2014 végén 1009 milliárd forintra nőtt, ez 10,5 százalékkal múlta felül az egy egy évvel korábbit - mondta Lehoczky László, a szövetség elnöke.
Szerző(k): Domokos LászlóAz Erste Önkéntes Nyugdíjpénztár 2014-ben 7,54 százalékos nettó pénztári hozamrátát ért el pénztártagjai számára, így a tízéves, átlagos nettó hozamráta 7,14 százalék, a 10 éves nettó vagyonnövekedési mutató pedig 7,31 százalék lett. A 35 ezer tagot számláló önkéntes pénztár vagyona év végére meghaladta a 22,3 milliárd forintot - adta hírül a pénztár.
Szerző(k): EconomxAz önkéntes nyugdíj-, egészség- és önsegélyező pénztárak januártól kötelesek megtagadni azon tagjaik ügyleti megbízásait, akiknél az ügyfél-átvilágítás eredményei nem állnak teljes körűen rendelkezésükre.
Szerző(k): MTI