A Balti-tenger mélyén futó gázvezetékkel kötik össze Észtországot és Finnországot, elősegítve a balti állam függetlenedését az orosz gázszállításoktól.
Szerző(k): EconomxOroszország nem tekint egyenrangú partnerének egyetlen olyan államot sem, amely kisebb nála: engedelmességet követel vagy ellenségnek tekint - mondja a litván elnök, akinek országa a NATO támogatását kérte a Balti-tengeren kezdődött orosz hadgyakorlat miatt.
Szerző(k): EconomxÉsztországban az éves infláció 3,3 százalékra nőtt májusban az áprilisi 3,1 százalékról, elsősorban az élelmiszerárak emelkedése miatt - közölte a balti ország statisztikai hivatala pénteken.
Szerző(k): MTI-EcoTallinn lesz a világ első fővárosa, amely ingyenes tömegközlekedést kínál lakóinak. A forrást részben az teremtheti meg, hogy többen jelentkeznek be tallini lakosnak, s ezzel növelik a helyi közterheket fizetők számát.
Szerző(k): NAPIA görög kormány még nem is igazán hajtott végre valós megszorításokat, és a görög állampolgárok továbbra is a jobb módban élnek, mint amit megengedhetnének maguknak - mondta Jürgen Ligi észt pénzügyminiszter egy londoni beszédben pénteken.
Szerző(k): MTI-EcoAz erősen exportorientált Észtország második negyedévi gazdaságnövekedése lassult az előző három hónaphoz képest - jelentette pénteken az ország statisztikai hivatala.
Szerző(k): MTI-EcoHozzájárult az Európai Bizottság, hogy Bulgária, Csehország és Románia a következő években is fenntarthassa azt a rendszert, amelyben ingyen ad úgynevezett szennyezési kvótát erőműveinek.
Szerző(k): MTICsökkentette a kelet-közép-európai felzárkózó térség több országának idei növekedésére vonatkozó előrejelzését kedden a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD), egyúttal sürgette Magyarországot az IMF/EU-megállapodás megkötésére.
Szerző(k): NAPI