Átadták a 37-es főút Gesztely és Szerencs közti 19 kilométeres, mintegy 38 milliárd forintból négysávosított szakaszát, melynek használatára a miniszterelnök személyesen buzdítja az autósokat.
Szerző(k): Varga CsengeA Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai szerint márciusban majdnem tizedével zsugorodott egyetlen év alatt az építőipar. Az ÉVOSZ elnöke szerint még nem értük el a mélypontot. A visszaesést leginkább az elszállt kamatok és az állami beruházások visszafogása okozza, amiben óriási szerepe van az uniós források csúszásának is.
Szerző(k): Károly GáborÚjabb 5 milliárd forint összegű pályázatot írtak ki kistelepülések számára út-, járda- és hídfelújításra a Magyar Falu program keretében hétfőn.
Szerző(k): Varga CsengeMárciusban az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 9,8 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól, amiben szerepet játszott a bázisidőszaki magas kibocsátás is - jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Szerző(k): Varga CsengeA 46 milliárd forintos állami támogatásból épülő új székesfehérvári multifunkcionális jég- és rendezvénycsarnok elérte a legmagasabb pontját. A stadion várhatóan év végére készül el.
Szerző(k): EconomxA transzparencia a legjobb kontárszűrő, véli Markovich Béla, a szakemberajánló rendszer működtetője. Már több mint ezer szakember van a szakemberajánló weboldalon, év végére elérheti a jó szakik száma az 1500-at is.
Szerző(k): EconomxKétmilliárdos útfelújítás kezdődött Komárom-Esztergom vármegyében részben uniós támogatásból, amely csaknem hat kilométernyi útszakaszt érint.
Szerző(k): Varga CsengeNagy-Britanniában egy olyan emeletes ház terveit hagyták jóvá, amely kifejezetten a nők speciális igényeinek megfelelően fog megépülni. Ugyanakkor bizonyos feltételekkel a férfiak is szerezhetnek a ház címére szóló lakcímkártyát.
Szerző(k): Hercsel Adél