Az agrár- és élelmiszeripari szereplők innovatív megoldásait a hazai támogatásokon kívül jelentős nemzetközi pályázati források is ösztönzik - hangsúlyozták el a témában szervezett sajtó-háttérbeszélgetésen az Agrárminisztériumban.
Szerző(k): Tóth László LeventeHatékonyabb gazdálkodással és több technológiai újítás bevezetésével a jelenleginél hatszor nagyobb mennyiségű élelmet lehetne kinyerni a világ óceánjaiból – állapították meg kutatók, akik az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) halászattal foglalkozó tudományos tanácskozásán ismertették az eredményeiket. Az MTI hírét a hvg.hu szemlézte.
Szerző(k): Szepesi AnitaNovembertől több mint kétezer üzletet látnak el okos élelmiszerekkel a franchise-rendszerben működő hazai sütőipari vállalkozások - közölte Szakács Tamás, a Hajdúsági Sütödék Zrt. vezérigazgatója az MTI-vel.
Szerző(k): Domokos ErikaA fenntartható élelmiszerellátás számos kihívással küzd, a megoldások egy részére pedig nem is kell sokáig várni, az alternatív fehérjeforrások, például a műhús és a vegahús már itt vannak a küszöbön.
Szerző(k): Tóth László LeventeCsaknem harmadával nőtt a vágósertés termelői és a darabolt sertéshús feldolgozói értékesítési ára. A rövidkaraj fogyasztói ára átlagosan 9, míg a sertéscombé 18 százalékkal nőtt egy év alatt a szeptemberi adatok szerint.
Szerző(k): Tóth László LeventeA magyar gyümölcslé piacon évtizedeken átívelve a Sió márka a legnépszerűbb, de vajon mennyiben tekinthető továbbra is magyar brandnek? Egyebek közt erről beszélgettünk Kovács Ágnessel, Sió-Eckes Kft. ügyvezető igazgatójával, aki elárulta, hogyan tudták megőrizni a vezető pozíciót és szót ejtett az ágazat kihívásairól is.
Szerző(k): K. Kiss GergelyNövelte forgalmát és nyereségét az elmúlt negyedévben a Coca-Cola a cukormentes italok, valamint a tea és kávétermékek növekvő értékesítésének köszönhetően - írja az MTI.
Szerző(k): Rácz GergőA piaci várakozásoknál kevésbé nőttek a Danone eladásai a harmadik negyedévben.
Szerző(k): Szepesi Anita