A válság ellenére is növelni tudta árbevételét tavaly a Gallicoop. Idén a jövedelmezőség megőrzése mellett keleti piacain, illetve az iszlám világban terjeszkedne a vállalat.
Szerző(k): Kiss MelindaÖsszehangolt akcióval 20 észak-magyarországi, azonos érdekeltségi körbe tartozó látványpékséget ellenőrzött az NAV és az élelmiszerlánc felügyelet. Feketemunkát, adóhiányt találtak, milliós bírságok kiszabása várható és több üzletet is napokra bezárattak.
Szerző(k): Kiss MelindaFazekas Sándor agrárminiszter szerint a kormány minden egyes hozzá forduló húsipari vállalkozásnak próbál szakmai segítséget nyújtani. Jó hír, hogy a Európai Bizottság mezőgazdasági főigazgatósága szerint a gyulai húsipar mentése nem sértett uniós szabályt.
Szerző(k): NAPIA tavalyihoz képest idén mintegy 3 ezerrel, 73-74 ezer tonnára emelné termelési volumenét a Master Good-csoport, a volumennövekedés alapját a tavaly üzembe helyezett új keltetőből kikerülő csirkemennyiség adja − mondta a Napi Gazdaságnak Bárány László, a Master Good Kft. ügyvezető igazgatója.
Szerző(k): Kiss MelindaMintegy 200 millió forint értékű szerződést kötött a Dalkia Energia és a SáGa Foods, utóbbi az együttműködés révén 20 százalékkal csökkentheti hőköltségét.
Szerző(k): Kiss MelindaA Pápai Hús 1913 Kft. problémáinak megoldása érdekében rövid időn belül meg kell vizsgálni egy gyors tagi hitel igénybevételének lehetőségét - közölte Politzer József ügyvezető igazgató az MTI-vel csütörtökön.
Szerző(k): MTINagyon nehéz év elé néz az élelmiszeripar: a belföldi élelmiszer-fogyasztás esetében már a stagnálás is kellemes meglepetés lenne − mondta a Napi Gazdaság érdeklődésére Éder Tamás, az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetsége (ÉFOSZ) elnöke.
Szerző(k): Kiss Melinda