A többségi tulajdonos Dedeko Kft. és a Nyugat-Agro Kft. vezetőinek aláírásával ellátott közlemény szerint a Pápai Hús 1913 Kft. anyagi helyzetének rendezése céljából ismét együttes taggyűlést tartottak a tulajdonosok a pápai polgármester részvételével.
Áldozó Tamás (Fidesz-KDNP) polgármester változatlanul fenntartotta az önkormányzat ajánlatát, hogy törzstőke-emeléssel - amelynek során a város korábbi 8 százalékos tulajdonrészét 50 százalék fölé emelik - kívánják a cég további működését segíteni - áll a közleményben. A városvezető felvetette annak a lehetőségét, hogy a problémák megoldása érdekében rövid időn belül meg kell vizsgálni egy gyors tagi hitel igénybevételének lehetőségét.
A Dedeko Kft. és a Nyugat-Agro Kft. taggyűlése egyetértett a felvetéssel. Hangsúlyozzák, hogy az önkormányzatnak, a város és a környező települések lakosságának érdeke egyaránt egybeesik a tulajdonos cégek érdekével a Pápai Hús 1913 Kft. anyagi helyzetének rendezésében.
A közlemény szerint a cégek határozatban rögzítették, hogy a tagi hitel igénybevételének céljából a tárgyalásokat haladéktalanul megkezdik, ennek eredménye függvényében folytatják Pápa önkormányzatával a jól haladó tárgyalásokat. A tagi kölcsön az, amikor a vállalkozás tulajdonosa a cég részére kölcsönt ad. A tagi kölcsön nyújtása természete miatt több mint 90 százalékban készpénz formájában történik. Sok kis- és közepes cégnek van szüksége átmeneti pénzeszközre. Ennek legegyszerűbb és leggyorsabb formája a tagi kölcsön lehet.
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót