Kétszámjegyű esést produkált a tőzsdén a social media vállalat, miután meggyűlt a baja a keresőmotor algoritmusával.
Szerző(k): S. Z.Emelkedéssel fejezték be a keddi kereskedést a vezető nyugat-európai értékapapírpiacok.
Szerző(k): Gulyás ÁbelMíg a dollárral és a svájci frankkal szemben jelentősen, 4 illetve 3 forinttal erősödött a forint, addig a magyar fizetőeszköz az eurót is leverte, de nem ennyivel. Napközben volt 405 felett és 403 alatt is.
Szerző(k): EconomxNapok óta zuhan a Tesla részvényára a New York-i tőzsdén. Ennek a cég tulajdonosa, Elon Musk érthetően nagyon nem örül, nettó vagyona ugyanis már a 400 milliárd dolláros álomhatár alá esett.
Szerző(k): G. É.Újabb történelmi rekordon zárt a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe.
Szerző(k): Z. B.A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 2802,76 pontos, 3,33 százalékos emelkedéssel 86 995,74 ponton, új történelmi csúcson fejezte be a csütörtöki napot. A Magyar Telekom kivételével erősödtek a vezető részvények.
Szerző(k): Z. B.Két és félhónapos csúcson volt csütörtökön a forint, az erősödés 404,75-ös szinten teljesedett ki. Az árfolyamot több tényező is mozgatta, így a gyenge makroadatok és egy jegybanki nyilatkozat is.
Szerző(k): Z. B.Van, aki sok tízezer forintot fizet ki évente banki költségekre, mások viszont szinte ingyen intézik pénzügyeiket. Az utóbbihoz csak egy kis körültekintés szükséges.
Szerző(k): G. É.