Az elmúlt időszak tőzsdei korrekcióiból nemcsak az látszik, hogy ha Donald Trump bal lábbal kel fel és váratlan kijelentést tesz, akkor pánikot indíthat el az amerikai tőzsdéken. Arról is árulkodnak a piaci folyamatok, hogy jóval nagyobb kockázatokat vállaltak eddig a befektetők, mint amekkorát a körülmények indokoltak volna - ha pedig bajt szimatoltak, válogatás nélkül eladtak. De még mindig túlságosan lebecsülik a kockázatokat.
Szerző(k): Szabó DánielElemzők által vártnál jóval nagyobb negyedéves nyereségről számolt be a Wells Fargo, az egyik legnagyobb amerikai lakossági bank elsősorban szigorú takarékossági programjának hatására.
Szerző(k): Szepesi AnitaA héten indul az amerikai gyorsjelentési szezon. A számok kiválóak lehetnek az adóreformnak köszönhetően, azonban a piac nagy része a kereskedelmi háború kedvezőtlen hatásaira figyel majd. Közben az emelkedő kamatok és az erősödő dollár is árnyalja a képet.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásAz Egyesült Államok szövetségi hatósági 1 milliárd dollárra bírságolták a Wells Fargót, mert megtévesztette a gyanútlan ügyfeleit valótlan jelzálog- és biztosítási díjakkal - közölte csütörtökön a USA Today.
Szerző(k): Szabó DánielSzép lassan hatalmasra fújódott a legrosszabb minőségű autóhitelek lufija az Egyesült Államokban, miközben az iparágban ugyanazok a jelenségek köszönnek vissza, mint a hitelválságot kirobbantó jelzáloghiteleknél. A rendszer valószínűleg összedőlni nem fog, de komoly problémákat okozhat.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásA küszöbön álló negyedéves eredmény beszámoló szezont megelőző kivárás közepette a befektetők fokozódó geopolitikai aggályai miatt eleve gyenge nyitást követően árfolyamcsökkenéssel zajlott a kereskedés szerdán az amerikai értékpapírpiacokon.
Szerző(k): Szepesi AnitaA héten indul az amerikai gyorsjelentési szezon. Az elemzők 2014 óta nem látott növekedést várnak a cégektől, s talán az optimista várakozásokat erősítheti, hogy szokatlanul kevés cég tett közzé előrejelzést saját profitjára vonatkozóan.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásA Wells Fargo, az egyik vezető amerikai lakossági bank összesen 32 millió dollárral csökkenti cégvezetőinek juttatásait - idézi a pénzintézet közlését az MTI.
Szerző(k): K. Kiss Gergely