Háborús felkészülésre szólította fel a lakosságot a Német Vöröskereszt, amely vészharangot kongat, mivel jelentős hiányosságokat tapasztalnak a polgári védelemben: kevés a szükségállapotban elérhető szállás, alacsony a gyógyszerkészlet és nincs elegendő személyzet az alapvető ellátásban. 2026-tól viszont jöhet a kötelező sorkatonaság a németeknél.
Szerző(k): Thurzó KatalinA kabinet döntése értelmében újabb fél évig marad érvényben a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet, míg május közepén a háborús veszélyhelyzetet is meg kell hosszabbítani. E két permanens válsághelyzet biztosítja, hogy az Orbán-kormány rendeletekkel kormányozzon a „kivételes jogrend” alapján.
Szerző(k): T. E.Valamelyest csökkent a földrengések gyakorisága a görög szigeten és környékén, de ez még nem ad okot a bizakodásra a szakemberek szerint.
Szerző(k): G. É.Feltehetőleg robbanás volt pénteken egy IX. kerületi, ferencvárosi társasházi lakásban Budapesten. Egyelőre nem tudni, hányan tartózkodtak a robbanás idején a házban.
Szerző(k): Z. B.Donald Trump hivatalba lépett amerikai elnök már rögtön az első napján megkezdte az Egyesült Államok és egyben a világ átalakítását. Az energia-vészhelyzet bevezetése például nemcsak az amerikaiak számára hoz fontos változásokat, de jelentősen érinti a globális energetikai cégek kereskedelmi működését is; a szénbányászattól egészen a szabad vécé választásig.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaKaliforniában ismét erősödő szélre figyelmeztetnek, ami fokozza a tűzveszélyt a térségben. Várhatóan hamarosan vörös tűzvédelmi figyelmeztetést adnak ki egész Dél-Kaliforniára, köztük Los Angeles, San Diego, Orange, Riverside, San Bernardino és Ventura megyékre.
Szerző(k): G. É.Befejezte tervezési fázisát, földi teszteken esnek át a TraMP drónok, az első operatív repülést áprilisra tervezik velük. A drón könnyebbé teszi a katonai utánpótlást olyan távoli vagy nehezen megközelíthető területeken, ahová még a többkerék-meghajtású hagyományos járművek sem jutnak el.
Szerző(k): L. K.A pusztító rengéseket még Nepálban, Bhutánban és India északi részén is érezni lehetett.
Szerző(k): Sándor Zoltán