A Magyar Közlönyben megjelent a kormányrendelet szerint
a kabinet csütörtöktől újabb hat hónappal ismét meghosszabbította a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet.
Kapcsolódó
Az Orbán Viktor miniszterelnök által aláírt módosítást az országos rendőrfőkapitány és a menekültügyi hatóság vezetője kezdeményezte, akik szerint a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet elrendelésének feltételi fennállnak. A kormány döntése egyelőre szeptember 6-ig hatályos.
A törvények szerint a válsághelyzetek és veszélyhelyzetek időszakában a kormány „kivételes jogrend” alapján kormányozhat, rendeletekkel is dönthet, így elkerülheti a hagyományos parlamenti folyamatokat.
A kivételes jogrend kategóriái:
- Válsághelyzet (tömeges bevándorlás, közbiztonsági veszélyek, stb.) - A kormány dönthet a válsághelyzet elrendeléséről, ha az ország közbiztonságát közvetlenül veszélyeztető körülmények állnak fenn.
- Veszélyhelyzet (például háború, természeti katasztrófák, stb.) - Ebben az esetben a kormány rendeletekkel reagálhat a kialakult fenyegetésekre.
- Egészségügyi veszélyhelyzet - A COVID-19 világjárvány idején vezették be, és a veszélyhelyzet alapján a kormány speciális intézkedéseket hozhatott.
A rendeletet kiszúró 24.hu azt írja, hogy a Magyar Közlönyben most is hivatkozott menedékjogi törvény pontosan előírja, mikor hirdethető válsághelyzet, ám a hivatalos statisztikák alapján ezek egyike sem teljesül. Az Országos Rendőr-főkapitányság illegális migrációt bemutató oldalán fellelhető számok a döntést valóban nem támasztják alá, ám a jogszabály alapján a válsághelyzetet indokolhatja bármilyen migrációs helyzettel összefüggő körülmény, ami valamely település közbiztonságát közvetlenül veszélyezteti. A rendőrség korábban a lapnak megerősítette, nincs tévedés, az általa működtetett összesítő oldalak „pontosan tükrözik” a menekülthelyzet aktuális adatait.
A kormánynak május közepén a háborús veszélyhelyzetet is meg kell hosszabbítania, akkor jár le a korábbi rendelet hatálya
- hívta fel a figyelmet a portál.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Katasztrófa Parajdon: "Sajnos elvesztettük a csatát a természettel"

Elfújta a szél az euró-százmilliárdos üzletet

Grönland sürgeti a nyugatot: Kínához fordul, ha az USA és az EU nem kér a bányászati jogokból

Jön a nyár, és vele érkezik a halálos figyelmeztetés

Magyar útra magyar buszt: ezer jármű érkezik százmilliárd forintért

Lehet, hogy az életben nem készül el az M0-ás, legalábbis a mienkben biztosan nem

Elszámolta magát a kormány? A nyugdíjasok húzhatják a rövidebbet

Jöttek, láttak, megszálltak: kilőtt a hazai turizmus

Tényleg sok bolt bezárni kényszerül? Jön a kiskereskedelem sorsfordító hete
