válságkezelés

10.
14.
11:09
Balázs Péter: Erős mandátum nélkül nem lesz új uniós alapszerződés

Balázs Péter: Erős mandátum nélkül nem lesz új uniós alapszerződés

Izgalmas ötletekkel állt elő az Európai Bizottság, ami a jövőre irányuló terveiben akár az uniós alapszerződés módosítását is felvetette. Az úgynevezett konvent egyszer már, egy szerencsésebb időszakban megvalósult, ennek kapcsán beszélgettünk a Napi.hu legújabb podcast adásában Balázs Péter egyetemi professzorral, korábbi külügyminiszterrel és uniós biztossal. Balázst kérdeztük az előző konventről, arról, hogy jelenleg van-e realitása egy újabb nagy alkotmányozási kezdeményezésnek, és arról is, hogy ha tényleg lenne új alapszerződés, akkor az előző lecserélésével technikailag feloszlana-e az Európai Unió.

Szerző(k): Rácz Gergő
10.
09.
17:01
Kétségbeejtő helyzetbe kerültek a mozik

Kétségbeejtő helyzetbe kerültek a mozik

A koronavírus-járvány után a legrosszabbkor jött a moziknak a rezsiválság, ezért támogatás reményében a Nemzeti Filmintézethez fordul a Mozik Országos Szövetsége (MOSZ) – tudta meg az Index. A kis mozik havi számlái több millióval, a nagyobbaké több száz millióval emelkednek. A mozilátogatók számában is érezhető lesz a lakosság spórolása. Több mozi bezárni kényszerül.

Szerző(k): Domokos Erika
10.
06.
15:47
Extraprofitadótól retteghetnek a csehországi bankok

Extraprofitadótól retteghetnek a csehországi bankok

Bár korábban azt ígérte a cseh kormány, hogy nem lesznek adóemelések, az energiaválság miatt kénytelen lehet extraprofitadót kivetni a bankokra. Sajtóinformációk szerint az intézkedés három évig maradhat érvényben.

Szerző(k): Csernik-Varga Adrienn
09.
23.
19:05
Magyarországon járt az IMF küldöttsége

Magyarországon járt az IMF küldöttsége

A kormány és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) közti júliusi találkozó nem a szokványos évenkénti megbeszélés része volt, erre csak 2022 végén kerül sor, nyáron az IMF „gazdasági fejleményekről” beszélgetett a magyar hatóságokkal – közölte az IMF a Szabad Európával. A Pénzügyminisztérium is elismerte, hogy „szakértői egyeztetések zajlottak” az IMF-fel.

Szerző(k): Domokos Erika
09.
23.
16:00
Varga Mihály nehéz éveket vár, olyan válság állhat elő, amilyet még nem tapasztaltunk

Varga Mihály nehéz éveket vár, olyan válság állhat elő, amilyet még nem tapasztaltunk

Az infláció, az energia- és nyersanyagárak robbanása, az aszály és a migráció tükrében "nem könnyű évtized előtt állunk". Egy olyan adósság- és finanszírozási válság állhat elő, amit eddig nem tapasztaltunk - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a 60. Közgazdász-vándorgyűlésen pénteken Szegeden. A miniszter az energiafogyasztás csökkentéséről és az energiahatékonyság növeléséről is beszélt, valamint arról, hogy a költségvetési hiány a tervezettnél nagyobb, 6,1 százalék lesz az év végére.

Szerző(k): Domokos Erika
09.
23.
14:36
Matolcsy: tartósan magas maradhat az infláció az alacsony növekedés mellett

Matolcsy: tartósan magas maradhat az infláció az alacsony növekedés mellett

A globális gazdaság, az Európai Unió és a magyarok is akkor tudják jól megoldani az évtized kihívásait, ha "fejben átváltanak" és elfogadják, hogy új gondolkodásmódra van szükség - mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a 60. Közgazdász-vándorgyűlésen Szegeden. A jegybankelnök szerint az 1970-es évtized megismétlődhet, egyebek mellett a magas infláció tartós maradhat és alacsony növekedéssel párosulhat; és számolni kell az 1940-es évek problémáival is.

Szerző(k): Domokos Erika
09.
19.
13:38
Dobrev Klára megnevezte árnyékkormányának minisztereit

Dobrev Klára megnevezte árnyékkormányának minisztereit

Ahogy az elmúlt napokban a Demokratikus Koalíció (DK) ígérte, az árnyék-miniszterelnökük, Dobrev Klára hétfőn bemutatta árnyékkormányának tagjait, akik egy kivétellel DK-s politikusok. Az ellenzéki párt alternatívát kíván mutatni a magyaroknak a megélhetési és demokratikus értékek válságában.

Szerző(k): Domokos Erika
09.
16.
15:02
A DK válasza a megélhetési válságra: Dobrev Klára árnyékkormányt alakít

A DK válasza a megélhetési válságra: Dobrev Klára árnyékkormányt alakít

A Demokratikus Koalíció (DK) elnöksége ma felkérte Dobrev Klárát, hogy alakítson árnyékkormányt, aki a felkérést elfogadta. A DK szerint nincs mire várni, mert Magyarország hatalmas bajban van, és kiutat kell mutatni a megélhetési válságból, amelybe Orbán Viktor és kormánya taszította a magyarokat - közölte Molnár Csaba, a DK ügyvezető alelnöke.

Szerző(k): Domokos Erika
09.
15.
17:34
Újabb német beruházó bővített Magyarországon

Újabb német beruházó bővített Magyarországon

A német Thyssenkrupp bővíti a jászfényszarui gyárát, a mintegy 15 milliárd forintos beruházáshoz a magyar állam 4,7 milliárd forint támogatást nyújt. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint a beruházások jelentik az egyetlen módját annak, hogy a magyar gazdaság el tudja kerülni az európai recessziót.

Szerző(k): Domokos Erika