Nem elég ma már a dolgozóknak a pusztán a pizza és a pénz, stratégiai alapokon nyugvó wellbeing programmal azonban hosszú távon is motiváltakká válhatnak.
Szerző(k): Economx13 százalékkal, 74,3 milliárd dán koronára növelte árbevételét 2024-ben a LEGO Csoport. A vállalat közlése szerint a hatalmas növekedés a széles és változás termékportfóliónak volt köszönhető. Az értékesítés 12 százalékkal múlta felül a 2023-asat.
Szerző(k): Z. B.Megnyílt a Covinuson a régió egyik legnagyobb szemkamerákkal felszerelt kutató laboratóriuma. Varga Ákos tanszékvezető szerint a turizmustól az autóiparig, a kereskedelemtől a pszichológián át számos területen ki tudják majd szolgálni az igényeket.
Szerző(k): Koncsek RitaFelmérte a GKI a hazai vállalkozások idei béremelési terveit: a legszerényebb béremeléssel az építőiparban dolgozók kalkulálhatnak, míg a munkaadók a szolgáltató szektorban a legoptimistábbak.
Szerző(k): H. A.Hivatalosan ugyan még nem jelezték, de tapogatóznak már a nyugati vállalatok, miként jelenhetnének meg ismét az orosz piacon. Moszkva jelezte, hogy visszaengedik azokat, akiknek jelenlétében érdekeltek, de csak a szankciók eltörlése után.
Szerző(k): G. É.Az online értékesítésben utazó Alibaba cégcsoport igencsak erős év végi eladásai révén várakozáson felül teljesített a részvénypiacon.
Szerző(k): Sándor ZoltánJelentős költségcsökkentésre kényszerül a Mercedes-Benz AG, ennek részeként az egyik modell gyártását Magyarországra telepítik át. A cég az Economx megkeresésére azt válaszolta, hogy folyamatosan reagáluniuk kell a változó piaci körülményekre, hogy versenyképesek maradjanak, ezért valóban áthelyezik hozzánk az egyik „alapszegmensüket", de hogy pontosan melyik modellről van szó, és mennyit gyártanak majd Kecskeméten nem árulták el.
Szerző(k): Kiffer AnnaKismilliószor hallottuk már a piaci világ háza tájáról, hogy milyen fontos az innováció, hiszen ez mozgatja a szálakat, viszi előre a cégeket és végső soron termeli a profitot. Ugyanakkor tisztában vagyunk vele, hogy az innováció lényegében mit jelent és mi a valódi tétje egy vállalat életében? Mint a mellékelt ábra mutatja, a hazai cégvilág e téren különösebben nem lehet büszke magára.
Szerző(k): Hercsel Adél