Sokan rettegnek a tűszúrástól, injekció, oltás sem jöhet szóba náluk. Viszont köztük is vannak elhízottak, túlsúlyosak, akik már emiatt kialakult társbetegséggel küzdenek. Most őket akarják kiszolgálni a fogyasztószereken világelsővé vált gyógyszeripari óriások. Már ennek az évnek a végén piacra kerülhet a tabletta formátum.
Szerző(k): L. K.Az ír fapados légitársaság, a Ryanair október végétől hét új, rendszeres járatot indít a pozsonyi repülőtérről – mindezt szinte észrevétlenül, egy hónappal azután, hogy a Wizz Air bejelentette szinte ugyanezeket az útvonalakat.
Szerző(k): EconomxDigitális biztonság, tudatos pénzügyi jövőtervezés és felelős bankolás – ezekre a témákra fókuszál 2025-ben az MBH Bank és DUE Médiahálózat együttműködésében immár harmadik alkalommal útjára induló Nagy Diák Banktudós Teszt pénzügyi edukációs vetélkedő. A háromfordulós országos online verseny december 15-ig tart.
Szerző(k): H. B.A turizmus az ország GDP-jének mintegy 20 százalékát adja, azonban a koronavírus-járvány miatt lassú ütemben halad az ágazat újjáélesztése. Ezt lendítenék fel a Formula–1-be való belépéssel.
Szerző(k): Z. B.Piszkos alkuról suttognak a globális autóiparban: elemzők szerint az Európát hódító, kínai gyártók úgy jutnak milliárdos előnyökhöz a nemzetközi versenytársakhoz képest, hogy a kockázatos Vörös-tengeri útvonalon a húszi terroristák titkos támogatásával bonyolítják a kereskedelmi szállításokat.
Szerző(k): T. K.Szijjártó Péter bejelentette, a magyar űrprogram folytatódni fog a gazdaság egy fontos jövőbeli erőforrásaként, nem csak Farkas Bertalan és Kapu Tibor lesz Magyarorzság két űrben járt hőse.
Szerző(k): EconomxA Bankszövetség képviselőivel egyeztett Panyi Miklós. A Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára szerint minden pontot tisztáztak, hogy a hiteligénylés gördülékeny legyen az Otthon Start Programhoz.
Szerző(k): EconomxSzeptember elsejéig még bárki jelentkezhet a hackathonra, amelyekre olyan megoldásokat várnak, amivel még egyedibbé tehetik az úgynevezett Westend-élményt.
Szerző(k): Z. B.