Jóváhagyta Thaiföld kormánya egy 40 milliárd baht értékű pályázat beadását, azzal a céllal, hogy 2028-tól kezdődően 5 éven át Forma–1-es futamot rendezzenek a délkelet-ázsiai ország Bangkokban. A tervek szerint a főváros északi, Chatuchak nevű kerületében, Monacóhoz hasonlóan mintegy 5,7 kilométernyi közutat alakítanának át a versenyhétvégén ideiglenes jelleggel versenypályává.
A kormány tájékoztatása szerint akár 600 millió dollár bevételt is hozhat a futam a konyhára, emiatt pedig gazdasági ösztönzőként is számolnak vele – írja az Index.
Thaiföldön a GDP mintegy 20 százalékát teszi ki a turizmus, a Formula–1 pedig potenciálisan elősegítheti az ágazat eddigi lassú ütemű újjáéledését a koronavírus-világjárvány után. Emellett pedig, miközben az ország nemzetközi megítélését is javíthatja, a thai „puha hatalom” eszköztárát is bővítheti.
A pályázat sikerességét megalapozhatja, hogy az F1 versenynaptárában egyre több ázsiai futam kap helyet: a 2026-os idényben Japánban, Kínában, Szingapúrban, Azerbajdzsánban, Bahreinben, Szaúd-Arábiában, Katarban és az Egyesült Arab Emírségekben is lesz nagydíj.
Ugyanakkor nincs garancia arra, hogy egy Bangkokban rendezett nagydíj valóban sikeres lehet: Malajzia 1999-ben rendezte meg az első délkelet-áizsai nagydíjat, de elmaradt a várttal az érdeklődés a rendezvényre, 2017-ben pedig végleg lemondott róla a kormány. Ugyanakkor Szingapúrban 2008 óta összesen 1,5 milliárd dolláros bevételt generált a futam, ami egy éjszakai utcai verseny – írja a lap.
Hat évnyi hajsza után kapták el a „Forma-1-es” autóval időnként száguldozó sofőrt
Helikopteres üldözés kellett ahhoz, hogy elkapják az 51 éves férfit, aki már évek óta egy F1-es versenyautóra hasonlító versenyautóval száguldozott a cseh autópályákon.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Befellegzett a sufnituningnak, a BMW forradalmat indít el ezzel a spéci alkatrésszel
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol