A Gránit Pólus Csoport az érdekeltségébe tartozó Westend Bevásárlóközpontra nemcsak a vásárlás tereként tekint, hanem a főváros egyik fontos közösségi fórumaként is.
Az elmúlt években több ugyan fejlesztést hajtott végre a vállalatcsoport, amely ezt a célt szolgálja, így interaktív közösségi tereket alakítottak ki, megtörtént a tetőteraszon található park továbbfejlesztése, valamint napenergia és mesterséges intelligencia megoldásokkal tették fentarthatóbbá az épületegyüttest – írja a vállalatcsoport közleményében.
A versenyt kiíró Westend Innovációs Központ kereskedelmi vagy üzleti háttérrel rendelkező fiatal szakemberek, így programozók, marketingesek, stratégák és üzletfejlesztők, UX/UI designerek és tartalomfejlesztők, proptech és fintech szakemberek vagy akár startupperek jelentkezését várja.
Hangsúlyozzák, a résztvevőknek 24 órájuk lesz arra, hogy a hely sajátosságait figyelembe véve olyan formabontó digitális ötleteket dolgozzanak ki a működés és a vásárlói élmény újragondolására, amelyek akár a bérlők kosárértékének növekedéséhez is hozzájárulhatnak. A versenyzők a koncepcióikat másnap, a helyszínen mutatják be a szakmai zsűrinek.
25 éves Budapest emblematikus bevásárlóközpontja. De mi történt a rendszerváltás óta a plázákkal?
A Westend idén ünnepli huszonötödik születésnapját. Ennek apropóján megnéztük, hogy Magyarországon mikor épültek bevásárlóközpontok, és most végülis hányadik generációnál tartunk. Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló