„Nincs biztonságos és hatékony vakcina” – jelentette ki Robert F. Kennedy Jr., aki várhatóan teljhatalmat kap az amerikai egészségügy irányításában. A közismerten oltásellenes politikus szerint a diftéria és szamárköhögés miatt oltást kapott lányok tízszer nagyobb arányban haltak meg, mint azok, akik nem kaptak. A tanulmányok valójában azt mutatják, hogy ez nem így van.
Szerző(k): L. K.A élethosszig tartó immunizáció mellett érvelt az AIPM egy vakcinakonferencián. A felnőttek immunizációja egy euróra vetítve akár tizenkilenszeres megtérülést is eredményezhet.
Szerző(k): K. R.A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ különösen a 60 év felettieknek, a krónikus betegeknek, az egészségügyi és szociális dolgozóknak, valamint a várandósoknak javasolja az influenza elleni oltás beadását.
Szerző(k): Vermes ÁdámA tervek szerint már 2025-ben, pilot jelleggel elindulhat egyes patikákban a lakosság vakcinációja, mondta Süle András lapunknak. Olyan oltásokat adhatnak be a képzett gyógyszerészek, amelyek egyfázisúak.
Szerző(k): Koncsek RitaA WHO engedélyezte, hogy a serdülőket is olthassák a Bavarian Nordic vakcinájával.
Szerző(k): EconomxA Debreceni Egyetem területén a csarnoképület elkészült, de a vakcinagyártás elindítása már kétéves csúszásban van.
Szerző(k): K. R.A gyűjtött minták valamivel több mint fele Covid-fertőzést igazolt, a most cirkuláló új variáns ellen azonban jelenleg még nem érhető el oltóanyag Magyarországon.
Szerző(k): Vermes ÁdámChilei tudósok reverzibilis, azaz visszafordítható kutyaivartalanítási vakcinát fejlesztettek ki, amelyben nem kell altatni, nem kell sebészeti beavatkozást tenni, csak egy egyszerű injekciót kell beadni, amelynek hatóanyaga a szaporodásért felelős hormon blokkolásával fejti ki hatását.
Szerző(k): L. K.