A volt amerikai elnök szerint az elszámolási szabályokat is meg kellene változtatni, hogy az Ukrajnának nyújtott katonai segélyre fordított kiadásokat ne számítsák bele a megemelkedett költségekbe.
Szerző(k): V. G.Afrikai toborzó offenzívával enyhítenék a szakemberhiányt.
Szerző(k): T. E.A 60 milliárd dolláros csomag segítségével talán megtörhető az orosz lendület, de a háború kimenetelét a bevethető katonák létszáma határozhatja meg.
Szerző(k): T. E.Egymást érik a kémügyek Németországban, ahol gyors egymásutánban hat feltételezett kémet tartóztattak le, akik Oroszországnak és Kínának dolgoztak. A hatóságok szerint az ukrajnai háború, a gazdasági érdekek és a demokráciaellenesség egyre jobban fenyegetik a németek biztonságát.
Szerző(k): Thurzó KatalinLegalábbis a jelenlegi állapotok szerint. Emellett 4,83 milliárd eurónak megfelelő összeg is kellene ahhoz, hogy az ukránok helyreállíthassák a telekommunikációs hálózatukat.
Szerző(k): Kiffer AnnaA külügyminiszter szerint brüsszeli nyomásgyakorlás erősödésére lehet számítani. Ennek kapcsán aláhúzta, hogy elkezdődött a Moszkvával szembeni 14. szankciós csomag előkészítése.
Szerző(k): Horváth TiborAndrzej Duda államfő a Fakt című lengyel lapnak nyilatkozva azt mondta, hogy a nukleáris fegyverek lengyelországi telepítése már régóta téma a lengyel-amerikai tárgyalásokon.
Szerző(k): Horváth TiborEgy országos közvélemény-kutatás szerint a megkérdezettek 33 százaléka jelölte be Románia háborúba sodródását a legfőbb aggodalmaként, míg a drágulástól való félelem lecsúszott a második helyre.
Szerző(k): Horváth TiborAz aktuális kormánypárt győzni tudott Horvátországban, de az még a legkevésbé sem biztos, hogy hatalmon is tudnak maradni. Közben az indiaiak is belevágtak a maguk maratoni választásába. Az Euriópai Unió tagállamainak vezetői pedig gazdasági kérdésekről és a közel-keleti konfliktusokról egyeztettek, miközben Izrael légicsapásokat hajtott végre Irán ellen. Ezek voltak a hét legfontosabb külgazdasági és külpolitikai eseményei.
Szerző(k): Csernik-Varga Adrienn