Romániában nem a megélhetéssel kapcsolatos gondok, hanem az ország háborúba sodródásának lehetősége miatt aggódnak a legtöbben – mutatta ki az INSCOP közvélemény-kutató hétfőn közzétett felmérésében. A News.ro hírportál által megrendelt országos közvélemény-kutatás szerint a megkérdezettek 33 százaléka jelölte be az ország háborúba sodródását a legfőbb aggodalmaként, míg a drágulástól való félelem lecsúszott a második helyre 28,6 százalékkal.
Az INSCOP felidézte, hogy a tíz évvel ezelőtt, 2014 áprilisában – a Krím félsziget Oroszország általi elcsatolása után – készült felmérés idején a háborús aggodalmakat a megkérdezettek még csak 9,9 százaléka sorolta az első helyre. Akkor a legtöbben (24,5 százalék) a drágulástól tartottak, és attól féltek (22,7 százalék), hogy elveszítik munkahelyüket. Ez utóbbit a mostani felmérésben a résztvevők már csak 4,7 százaléka jelölte meg legfontosabb aggodalmaként.
Általában véve a megkérdezzetek 30,8 százaléka vélte úgy, hogy Románia jó irányba halad, míg a 62,5 százalékuk borúlátó az ország jövőjét illetően.
A tíz évvel ezelőtti 17 százalékról 18,5 százalékra emelkedett azok aránya, akik egészségük rosszabbodásától tartanak leginkább, másfelől 16 százalékról 4,9 százalékra esett vissza azoké, akiket jövedelmük csökkenésének veszélye aggasztja a legjobban.
A friss INSCOP-felmérés telefonos módszerrel készült egy 1100 fős országos mintán. A közvélemény-kutatásnak a választási részvételi szándékkal és pártpreferenciákkal kapcsolatos adatsorát a következő napokban ismertetik.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Nincs vége a győri korrupciós sagának: drámai fejlemény borzolja a kedélyeket