Az új tőzsdestratégia megvalósításában elengedhetetlen szerepe lesz a KELER Csoport két tagjának, a KELER Zrt.-nek és a KELER KSZF-nek is. Dudás Györggyel, a KELER vezérigazgatójával, az Európai Központi Értéktárak Szövetségének frissen megválasztott alelnökével a 2016. június 17-én megtartott tőzsdei konferencián beszélgettünk a cégcsoport jövőjéről, a fejlesztésekről és a tőzsdestratégiában betöltött szerepükről.
Szerző(k): EconomxEgyre nehezebben talál partnereket az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD), amikor magántőke alapokba akar befektetni – derült ki a HVCA és a Portfolio közös szervezésű CEE Private Equity, Venture Capital and Corporate Finance 2016 konferenciáján.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanTíz év után először nem fizet osztalékot a tavaly novemberben az MNB többségi tulajdonába került Budapesti Értéktőzsde - döntött a ma délelőtti közgyűlés. Ezt Nagy Márton igazgatósági elnök - részvényesi kérdésre - a tőzsde előtt álló megnövekedett feladatok pénzigényével, illetve azzal indokolta, hogy nem szeretnének a tulajdonosok segítségére szorulni.
Szerző(k): Korányi G. TamásHa kötelező biztosítással nem rendelkező jármű okozott kárt, akkor a kártalanítási számla kezelője követelheti az általa kifizetett összeget az ittas, illetve jogosítvány nélküli vezetőtől. Az MNB megbírságolja a Pénzügyi Békéltető Testülettel együtt nem működő bankot. A befektetési szolgáltatónak öt percen belül, élőhanggal kell fogadnia a reklamáló telefonhívását - olvasható egyebek mellett a 15 pénzügyi törvényt módosító, új salátatörvény tervezetben.
Szerző(k): Németh GézaA tőkepiaci unió egyik legfontosabb célja, hogy az EU 28 tagállamában az eddiginél sokkal nagyobb szerepet adjon a finanszírozásban a tőkepiacoknak, különböző értékpapíroknak, és ezzel versenyképességét hosszú távon növelni tudja - mondta Balogh László, az NGM helyettes államtitkára a parlament európai ügyek bizottságának ülésén.
Szerző(k): Domokos LászlóEgy friss kutatás szerint a kisebb hedge fundok érezhetően jobban teljesítenek, mint nagyobb társaik, holott a befektetők általában ez utóbbiakat kedvelik jobban. A különbség a 2008-2009-es pénzügyi válság idején volt a legnagyobb.
Szerző(k): EconomxA Harvard Egyetem alapítványa olyan portfólió menedzsereket keres, akiknek tapasztalatuk van a shortolásban is. Ennek oka, hogy egyre óvatosabbak a tőkepiacok kilátásaival kapcsolatban.
Szerző(k): EconomxA brókerbotrányok nyomán azért kommunikálta azt az MNB, hogy nincs rendszerszintű kockázat, mert a 26 ezer milliárd forint kezelt vagyon csupán egy százaléka volt a visszaélésekkel érintett három szolgáltatónál - mondta Windisch László, az MNB alelnöke a közgazdász vándorgyűlésen Miskolcon.
Szerző(k): Domokos László