A háború kezdete óta számban a legnagyobb, több gyermek halálával járó drón- és rakétatámadás sújtotta Kijevet és más ukrán városokat. Mindeközben az első fogolycserét sikerült teljes mértékben végrehajtani.
Szerző(k): Sándor ZoltánKét izraeli nagykövetségi alkalmazottat – egy férfit és egy nőt – agyonlőttek szerda este a washingtoni Fővárosi Zsidó Múzeum közelében. A pár egy zsidó rendezvényről távozott, amikor közvetlen közelről tüzet nyitott rájuk a támadó. A hatóságok szerint célzott akcióról van szó, az elkövetőt rövid időn belül őrizetbe vették.
Szerző(k): T. E.A világ leggazdagabb emberének cége az egyetlen olyan Amerikában forgalmazott autómárkává vált, amelynek negatív megítélése meghaladja a 15 százalékot. 2025 első három hónapjában 13 százalékkal kevesebb járművet értékesítettek, mint a tavalyi év azonos időszakában.
Szerző(k): Gulyás ÁbelA digitalizációval párhuzamosan a kiberbűnözés is drámai ütemben fejlődik, a károk globálisan már meghaladják a 9500 milliárd dollárt. A Mastercard kutatása szerint a lakosság és a vállalatok jelentős része alábecsüli a veszélyt és túlértékeli saját felkészültségét. A hatékony védekezéshez nemcsak technológiai megoldásokra, hanem tudatos vezetőkre és viselkedésformáló edukációra is szükség van.
Szerző(k): Horváth BalázsÚj szintre emelkedett a háborús félelem Kelet-Európában: idén ősszel az orosz hadsereg olyan nagyszabású, katonai gyakorlatra készül, amely talán a Baltikum megtámadását készítheti elő. Nyugati hadászati szakértők megnyomták a stoppert: szerintük az előttünk álló nyár lehet az utolsó békés időszak, és az ukrajnai békekötés után hat hónappal már újra döröghetnek a fegyverek. Eközben szombaton a németek és a franciák is megfenyegették Putyint.
Szerző(k): Thurzó KatalinHúszi területről indított rakéta csapódott be a tel-avivi reptér közelében. A támadásnak könnyű sérültjei vannak, károkról még nem érkezett jelentés. Több légitársaság, köztük a Wizz Air is úgy döntött, hogy egyelőre szünetelteti a járatait a térségben.
Szerző(k): G. É.Kézközelbe került a több évre szóló, azonnali tűzszüneti megállapodás – legalábbis a Közel-Keleten, ahol a Hamász terrorszervezet szombaton azt is felajánlotta Izraelnek, hogy az összes, náluk lévő túszt szabadon engedik.
Szerző(k): T. K.A 20 éves férfi tagja lehetett annak a terrorista sejtnek, amely az énekesnő bécsi koncertjére tervezett támadást.
Szerző(k): Kiffer Anna