A törökországi Kappadókiában történt tragikus balesetben legalább egy ember meghalt és 19-en megsérültek.
Szerző(k): EconomxTermészetes, hogy a legnépszerűbb európai turistacélpontok igyekeznek különféle szabályokkal terelgetni a mindennapi életüket megbolygató látogatókat, de például az adózás, a parkolás, netán a hangoskodás mellett esetenként olyan dolgokról is rendelkeznek, amikre aligha gondolnánk. Íme a legfurábbak.
Szerző(k): G. É.Nem tud vesztes lenni Görögország, emelni kellett az eladott repülőjegyek számát. Sem a közel-keleti helyzet, sem a Szantorinit sújtó földrengés nem vette el a turisták kedvét. Legfeljebb országon belül választanak másik úti célt.
Szerző(k): L. K.Az egész világ megdöbbent a kedden Stájerország fővárosában, Grazban történt iskolai tömegmészárláson, amelynek hatására az osztrák kormány szigorú, történelmi léptékű reformokat vezet be országszerte. A turizmusban is kiemelkedő kulturális főváros hangulatát egyelőre a nemzeti gyász uralja.
Szerző(k): Thurzó KatalinCsökkenő árbevétele ellenére magasabb profitszámokról jelentett első negyedéves beszámolójában az Opus Global.
Szerző(k): Sárosi ViktorParajdon van egy sós strand, ami a tervek szerint július 1-én kinyithat.
Szerző(k): EconomxFelmérést készített a siófoki helyi lap „Mi legyen a Petőfi sétány jövője?” címmel, és három lehetséges választ fogalmazott meg.
Szerző(k): Benkó EszterMár az év első felében is rengeteg magyar fordult meg Horvátországban, de nyáron újabb rekordra számítanak részünkről. Tovább bővült a prémium hotelek listája, miközben elindult a Local Host program is, amit csak a legkiválóbb házigazdák nyerhetnek el – derült ki a Horvát Idegenforgalmi Közösség sajtótájékoztatóján.
Szerző(k): Kreivich Orsolya